|
ISTVÁN KIRÁLY - SZENT ISTVÁN
Első királyunkra nem emlékezni kell, hanem élete és művei tanulságait tudva, szentsége kisugárzását érezve építeni vele együtt az újabb Magyarországot, a következő ezer esztendő országát, amelyben lélekben és erkölcseiben megtisztult, szellemében egyetemes emberré kibontakozott, a szenvedések és megpróbáltatások tüzében edződött népünk felmutathatja ősi egyistenhitének a krisztusi tanításokba oltott értékeit.
Az alábbiakban idézni szeretnék néhány gondolatot Dümmerth Rezső a magyar szent királyok nemzetségéről írt "A titokzatos jelbeszéd" című művéből, amelynek állításait a szellemtan igazságaiban némileg járatos olvasó világosan érteni fogja. Dümmerth fejtegetéseinek forrása a Szent István nagy legendáját és kis legendáját is magába olvasztó Hartvik püspök által megírt legenda volt, amelyet Magyarországra jövetelekor 1088-ban írt meg Kálmán király kérésére.
"István, a magyar szent király alakja egyedülálló és nem hasonlítható sem nyugati, sem keleti hasonló tárgyú írások szereplőihez. István gyógyító erejével már életében hatékonyan működik népe életében, legendájában szinte egyedülálló módon feltünnek a gazdag, bensőséges lelkiélet: az extatikus-misztikus ima jegyei a könnyek adományával és a levitáció jelenségeivel. S ehhez az egyedülálló jegyhez kapcsolódik a Mária országa eszme megszületése is.
Az országfelajánlás, a királyságnak, az alattvalóknak Mária gyámsága alá helyezése önmagában nem feltétlenül misztikus cselekmény. De már az első, a Nagylegenda idegen, és a magyarokkal nem rokonszenvező szerzője is kénytelen Magyarország politikai sorsának kedvező alakulására mutatni, a német támadás elhárulásával. Az a kifejezés pedig, mely István "szüntelen" országfelajánló imáira céloz, világosan mutatja, hogy ez nem csak a haldokló király utolsó tette volt. Hartvik leírása erről is emlékezik ugyan, de a szövegek egészének ismeretéből az derül ki, hogy egy egész uralkodói életnek műve volt a Mária országa eszme. Hiszen, bármennyire is önkényesek lehetnek a legendákban idézett imák szövegei, belső tartalmuk lényegében aligha térhettek el a kialakult köztudattól, "az ország vénei" előtt még élő hagyománytól. Hiszen a Nagylegenda és Hartvik egyik idézett, hálaadó imájában István ezekkel a szavakkal fordul az Istenanyához: "Égi királynő, én királynőm, így tisztelték meg katonáid azt, akit királynak állítottál". István tehát a legrégibb források szerint magát a Szűz Mária kegyelméből állított királynak tartotta. S ehhez kapcsolta nyilván a felajánlását, mely akkor ilyen formában az egyedüli, minta nélkül való példa volt Európában. Aki hisz benne, úgy is tekintheti, mint könnyektől kísért, imák keretében megszületett, és követésre buzdító, misztikus cselekményt.
Eddig a történetírás csak azzal foglalkozott, hogy szembeállítsa a krónikákban retusálni igyekezett képet a valósággal: István keménykezű, szigorú uralkodó volt, aki - mint a Kislegenda kiemeli - nem ismerte a nevetést. S aki, ha kellett, nem késlekedett ma már kegyetlennek ható büntetésekkel sújtani az ellene lázadókat. A csatában megölt Koppány testét négyfelé vágatta, hogy országtájak szerint intő példa legyen. Az életére törő Vazult, unokaöccsét megvakíttatta - és a kor felfogása szerint ez még enyhített büntetés volt, hiszen a gyilkosságra készülőnek az életét is elvehette volna. De természetének kedvező vonásait nem csak abban kell látnunk, hogy nem vett részt a hadjáratok zsákmányolásaiban, és hogy az elmenekült Gyulát egyesítette családjával, hanem észre kell vennünk belső életének jeleit is. Itt fontos a források adatainak, megbízhatóságának megkülönböztetése. Ha feljegyzéseket olvasunk a legendákban a könnyező István királyról, akkor nem a krónikák "síró öregére" kell gondolnunk.
Helyette a Hartvik-legenda könnyező Istvánjára kell figyelnünk, mert az ima közben, extatikus állapotban könnyező király bemutatását a legenda műfajában komolyan kell vennünk. Ez nem a krónika tehetetlen öregje, István könnyezése nem velük tart rokonságot, mikor imáiban, sátra felemelkedésétől kísérve könnyezik, és akkor sem, mikor országát "Mária gyámságába" ajánlja. Ezek a könnyek külön adományok, a misztikus életek leírásából váltak igazán ismertté. Szent Bernát és Szent Ferenc későbbi könnyeire hasonlít ez a megindultság, melynek okára, ha kérdezték, ez volt a felelet: "A vétkeimet siratom".
A Hartvik leírás és a Dümmerth felismerés nagyszerüen mutat rá, hogy az évezredekre kiható döntések helyesen csak Isten színe előtt, a vele való állandó, szoros és emelkedett kapcsolatban hozhatók meg. Ezért a sírás, amely erőket akkumulál és bünbocsánatot könyörög le népnek. Az ország felajánlása Máriának mélységesen misztikus felismerés és tett volt. Hiszen ezzel elkötelezte népét, hogy Mária magatartására és tanítására figyeljen, aki a kánai menyegzőn azt mondja a kővedrekbe vizet töltő szolgáknak: Amit mond (Jézus) mind megtegyétek. (Jn. 2,5.)
Számunkra tehát a Jézus Krisztusra figyelés az egyetlen helyes és lehetséges magatartás. Ha ezt tesszük, szolgáljuk szent királyunk szándékának kiteljesedését, népünk életének magasabb szintre való emelését.
+ + +
Hegyháti Lőrinc
|
