|
SZEMELVÉNYEK A MAI KOR VALLÁSA CÍMŰ KÖTETBŐL
Névtelen Szellem
Abban az időben, amikor ezt a könyvvé formálódott munkát - médiumi úton - írni kezdték, egyre sötétebb felhők tűntek fel Európa egén. Az itt élő embertömegek még nem tudták, talán nem is sejtették mi vár rájuk az elkövetkező esztendőkben. Ekkor még 1913-at írtak.
A szellemvilág tisztánlátó, segítő szándékú képviselői azonban tisztában voltak azzal, hogy a gőgjükben elbizakodott, rövidlátó földi uralkodók rövidesen bajba, veszedelembe sodorják a vezetésükre bízott emberek millióit.
Országunk, amelyet legsúlyosabban érintett a később kitört vihar - az első világháború - úgynevezett békés éveket élt ekkortájt.
A nyugaton akkor már elterjedt, új igazságokat feltáró mozgalom: a szellemtan, hazánkban is ismertté vált és egyre több követőt mondhatott magáénak.
A Budapesten működő Szellembúvárok Pesti Egylete keretében munkálkodó egyesületi tagok rendszeres köri-üléseket, úgynevezett szeánszokat tartottak. Egyik fiatal beszélő médiumuk: Eszter (Bőhm Mihályné) visszaemlékezéseiben elmondja, hogyan vált írómédiummá - amitől eleinte nagyon félt - és miként gyógyították meg - szellemi úton - súlyos szívbetegségéből azért, hogy a magát Névtelen Szellemnek nevező intelligencia megírhassa általa: "A mai kor vallása" című művet.
Az írást 1913 májusában kezdték - hetenként három alkalommal folytatták és az év novemberére már elkészült a munka.
Arról is említést tesz Eszter médium, miként alakult ki benne - már az író órák rendszeressé válásakor - valami szeretetteljes bizalom, a médiumitását igénybevevő Névtelen Szellemmel szemben. Ez a bizalmon alapuló szeretet rendkívül fontos, mind a sugalmazó szellemlény, mind a sugalmazott eszköz számára, mert ez biztosítja a manifesztáció hitelességét, megbízhatóságát.
Az írás útján kapott közlemény, a befejezett mű, még a háború kitörése előtt nyomtatásban is napvilágot látott. A könyv, kevés példányszáma miatt, így csak néhány ember kezébe kerülhetett. A szellemvilág és a névtelen szerző célja pedig bizonyára az volt ezzel az írással, hogy megismertesse az olvasókkal a szellemet, annak továbbélési lehetőségével, benne az újra testet öltés törvényszerűségét. Isten felfoghatatlan lényét igyekszik közelebb hozni a földi halandóhoz az író, reményt ébresztve benne a Mindenható megközelítésének lelki módozatai iránt.
Az Atyaisten legigazabb szószólóját, a hozzávezető út feltáróját, az Ő lényegét leginkább ismerő és hozzánk közelebb hozó Messiás, Megváltó és Üdvözítő, a földön Jézus Krisztusnak nevezett Isten Fiát is bemutatja, iránta való bensőséges szeretetének melegével, a névtelen szerző.
Miután a szeretet a számunkra adott legnagyobb és legtisztább érzés, Jézus Krisztus a szeretet legnagyobb szószólója és példamutatója volt itt a földi világban is; ezért bevezet és körülvesz bennünket tanítónk a saját érzésvilága diktálta szeretetbe.
Az egymás iránt érzett szeretet fűzte és tartotta össze az embert alkotó adó és befogadó elvet. A lefokozódás révén csökkent a szeretet és így kettéváltak. A mélyre süllyedt földi világban az adó elv: férfiként, a befogadó elv: nőként öltött testet. A párok - eredetileg duálok - így kettéváltak, de mivel Isten egynek teremtette őket, így ismét találkozniuk, eggyé válniuk kell.
Mint törvényes lehetőséget, a házasságot adta a Gondviselés a duálfelek találkozására. Mivel a szakadás megtörtént, az együvé tartozás érzésének ismételt felkeltésére és gyakorlására ad alkalmat itt a földön a házasélet, s ha feldolgozták a felek az egymással szemben elkövetett hibákat, bűnöket, akkor ismét alkalmasakká válhatnak a duális egyesülésre. Ez a lehetőség, többnyire ismételt testelöltések vétkeinek felszámolása révén válik csak lehetségessé.
A házasságok másik célja a gyermekek életbe hívása, majd felnevelése. Ez fontos kötelességük az emberpároknak, hiszen ezzel nyílik lehetőségük a szellemi létben élőknek testetöltésük és elkövetett bűneik felszámolására. A családi élet pedig a közösségi életre való felkészülés alapja és iskolája.
Az előbbiekben röviden érintett témakörök azok, amelyekkel Névtelen Szellem, a bölcs tanító ebben a munkájában foglalkozik. Felmerülhet a kérdés, miért éppen ezekkel? Mi volt a tulajdonképpeni célja e mű közreadásával?
Röviden válaszolhatunk a kérdésre: a segíteni akarás. A szellemvilág tanító kara tudta, milyen pusztítást végez a világméretű háború, nemcsak az emberi életekben és anyagi javakban, hanem az emberi lelkekben is. A földi élethez olyannyira szükséges lelki erőt akarta tudásával, bölcsességével felvilágosítani, támogatni, megerősíteni, a láthatatlan világ tanítómestere.
Az én erre irányuló munkám az volt, hogy kiválogassam a könyv mondanivalójának általam legfontosabbnak tartott részeit, és ezt közöljem - eredeti formájában - az olvasóval. Természetesen ez a kivonat nem pótolhatja a mű egészének olvasását.
+ + +
Lássuk már most miként hozza közel hozzánk tanítónk a kezdetet, a földi világ szellemarculatának kialakulását.
- Az Istentől származott minden kezdet: a világosság és az élet. A világosság besugározta a semmit, a holt molekulákat és lett belőlük élő szervezet. Megszületett az élet, mely azután éltetett mindent, aminek élni kellett.
A nagy Teremtő kisugárzása tehát világosság és élet; minden ebből teremtetett, valami teremtetett (tehát nem önmagából) és így minden az övé. Őtőle árad minden jó, minden tökéletes és szép, minden gyönyörű és minden boldogító. Ő az élet ősforrása, a szeretet Istene. A szeretet volt az, ami a holt semmit életre keltette, hogy minden éljen és szeressen, alkosson, fejlődjön és boldog legyen a szeretetben: Ő benne.
A szeretet teremtette az első szellemeket saját fényéből és világosságából.
Törvény nem volt, mert a szeretet volt az uralkodó. Minden a legnagyobb összhangba és boldogságba olvadt össze. A szeretet, a teremtőerő bőven áradt rájuk az ősfényből: Istenből. Ők ezt a szeretetet a legmelegebben viszonozták. Alkotójuk, Teremtőjük felé szintén forró szeretet-sugarakat küldtek. Így éltek boldogságban, alkotva, teremtve ők is. De a szellemek szabad akarattal rendelkeztek, és egy részük elmerült saját munkáikba és teremtéseikbe. Hatalmuk és erejük teljében elfelejtkeztek Atyjukról és a szeretet-sugarakat egyre ritkábban küldték Isten felé. Szívük szegényedett a szeretetben, mert ők is kevesebbet kaptak felülről és így az érintkezés is ritkább lett. S mert a szeretet mindennek a lelke, ők egyre változtak; először kicsit, azután jobban, végre már észrevehetővé vált a változás rajtuk. Ez feltűnt nekik és kutatták az okát, hogy miért veszítik egyre fényüket és erejüket? Megismervén az okot, egy részük minden igyekezettel azon volt, hogy hibáját jóvátegye, s így ezek ismét visszanyerték az elvesztettet. Nem így a többi, Ők igazságtalannak találták ezt, és ezentúl még kevesebb szeretettel közeledtek az Atyához. Így azután fokról-fokra esve, veszítettek erőben és fényben, s lassan megszületett a gőg, az engedetlenség.
Kitört az első meghasonlás. Amit nem érdemeltek meg, azt erőszakkal akarták elvenni, de támadásaikat legyőzték.
A bukottaknak sikerült a tiszta szellemeket - mivel ezek még nem ismerték az ármányt - világaiktól elcsábítani és velük az ellenszegülést és gőgöt megízleltetni. Azonban nem mindegyikük hajlott a csábításra, mert nem egyformán hatott rájuk a bukottak által ígért különös boldogság.
Egyesek átlátták tévedésüket és szerettek volna szabadulni; ezek bűneiket megbánva, javulni próbáltak. A többiek kisebb-nagyobb csoportokra oszolva szintén emelkedtek, vagy estek és a bűnökben magátalkodott elsődökkel eggyé olvadva süllyedtek tovább.
Így eljutottak ide a szegény mélyre süllyedt bolygóra, a földre, ahol a szeretet már kevés és a harag, gyűlölködés oly sok, hogy nem csoda, ha az emberiség inkább elismeri magáról, hogy állattól származott, mintsem magát Isten gyermekének hinné.
Hosszú volt az út idáig. Évmilliók tűntek le az örökkévalóságban, mire ideért az emberiség. A föld lakói megrakodtak bűnökkel, és így sűrű testet szereztek maguknak a Földdel együtt. Ebben a sűrű testben szerették volna gyengíteni a bűnre való hajlandóságot.
Itt csalódniuk kellett, mert mindenkinek, aki földi testben születik, van miért vezekelnie, van kiegyenlíteni valója és azért él a földön, hogy a régi adósságát fizesse és egy szebb, jobb világba beléphessen.
Amint olvashattuk: Isten a maga szeretet-erejével teremtette a szellemeket, akik szabad akarattal és bizonyos teremtő erővel rendelkeztek. A szabadságnak ez az óriási lehetősége elkábította egyes csoportjaikat. Ezek eltávolodva Istentől, iránta való szeretetük egyre csökkent, végül ellenállássá fajult. Szemben állásuk a Mindenhatóval nem vezethetett eredményre. Ők azonban ellenszegülésük folytán Isten-közeli állapotukhoz képest - egyre inkább süllyedtek. Mindez térben és időben, számunkra alig követhető nagyságrendeket jelent, de megtörtént. Bizonyíték rá a mi mai nagyon elesett, bűnökben tobzódó földi világunk.
Isten nem hagyta el bűnt-bűnre halmozó földi ember teremtményeit, hanem lehetőséget nyújtott számukra a felemelkedésre, testetöltések révén. Figyeljük a továbbiakban, miként vélekedik Névtelen Szellem erről az ember számára nyújtott nagyszerű lehetőségről.
- A föld nem a jólét, nem a dőzsölés, nem a mulatság, nem is a szenvedés és jajok hazája, hanem a szeretet iskolája. Ide kell testet ölteni a szellemeknek a szeretet megtanulása végett.
Mi célja van az életnek és szenvedésnek itt a földön? Az hogy tanuljon és dolgozzon az ember! Tanulja meg a mások hibái iránt való elnézést, a szeretetet és abban gyakorolja magát, hogyha azt megtanulta, akkor egy más és szebb hazában fejlődhessen!
A kutatás rávezeti az embereket a gondolkodásra, a gondolkodás az eredményre. Nem nagy fáradság ez, és ezzel gazdagságot szerez az ember, mely tőle el nem vétetik, ez tudniillik: a meggyőződés.
- A kutatás rávezeti az embert arra a következtetésre, hogyha cél és ok nélkül nincs semmi, akkor ennek a szenvedésnek is kell hogy oka és célja legyen, s mivel a szenvedés nem a kellemes érzésekhez tartozik, hanem inkább büntetés; ha pedig büntetés, úgy bizonyára a bűn is megesett. Most ha a bűn szenvedést eredményez, az nem lehet jó, mert a jó csak jót eredményezhet, és soha nem rosszat, még ha a körülmények ezt mutatnák is. Tehát, ha a szenvedés megvan, akkor a bűn is meg kell legyen, valahol a múltban. De ha a szenvedő semmiképpen nem talál nagy bűnt életében, ami őt erre a nagy szenvedésre érdemessé tehette volna, vajon erős hit nélkül mi lesz belőle? - Kételkedő!
sors nem vak, és véletlen nem létezik. A mennyei Atya él, uralkodik a világok felett és mindent a legnagyobb pontossággal intéz. Mind a sors, mind a véletlen az Ő akaratát szolgálják és akár kiderül, akár beborul felettünk az égbolt, Isten egyformán jóságos szerető Atyánk, mert Ő az igazság és a szeretet.
Minden élet egy előbbi élet következménye, minden létezés egy másiknak a folytatása. Mert ne higgyük, hogy a mennyei Atya ártatlanul büntetné szeretett gyermekeit, akiket halhatatlan szellemével ajándékozott meg, és akiknek szabad akaratot és ítélőképességet adott, hogy a jót a rossztól megkülönböztethessék, és a jót kövessék, a rosszat pedig elhagyhassák. És mégis mit tesznek? Sok rosszat és nagyon kevés jót. Ezért kell szenvedni, ezért kell nélkülözni, hogy az ember ébredjen fel és gondolkozzon a saját sorsa felett. Hogyha hisz az örökkévaló Istenségben és a világtestek évmilliókkal előbbi létezésében, akkor hinnie kell a szellem örökkévaló életében is, mert mindennek oka és célja van.
A földi élet tantárgya a szeretet, ezt tanítja az alkalom, vagyis a sors; a testvérek iránti kötelesség és a lélek tisztítása pedig a munka. Isten a boldogság utáni vágyat meghagyta, és ezért harcol az ember, hogy azt elnyerhesse. Isten az utakat és módokat is megmutatta, amelyekkel mindezt el lehet érni, de az emberek ezeket nem keresik, mert ez ellenkezik szokásaikkal és nem akarnak sem tanulni, sem munkálkodni, s így kénytelenek magukat a sorstól vezettetni, ahelyett, hogy ők vezetnék a sorsot. Mert ezt is lehet, mivel mint mondtam, véletlen nincs.
- Most menjünk el a messze múltba.
Megmondom mi a célom: az, hogy az emberek higgyenek az újra testetöltés tanában, hogy tisztán, világosan lássanak, és ebből vonják le a tanulságot. Isten jósága és szeretete nem akarja a bűnös lélek örök kárhozatát; ez ellenkeznék örök igazságával. Ha elbukott, megengedi, hogy újra felemelkedhessen és megtalálhassa üdvösségét.
Nincs ugrás a természetben. Haladni is csak fokonként lehet. Nem lehet a télből egyszerre a nyárba jutni. Nem lehet a didergő, fagyos szíveket egyszerre meleg helyre vinni, mert kárukra válhat. Így kell fejlődni napról- napra a virágnak is, és így kell haladnia évről-évre és életről-életre a szellemnek, (az embernek) a szeretetben. A föld a szeretet iskolája, ahol osztályokra van bontva az élet. A föld ugyanis bukott világ és engesztelve kell önmagát tisztítania. Ez feladata a rajta élő embereknek. Nehéz azt a földi emberrel elhitetni, hogy ő már élt, ki tudja hányszor, és azért van a földön, hogy vezekeljen, nem pedig azért, hogy elégedetlenkedjen, s bűnt-bűnre halmozva adósságát szaporítsa, amit bizony le kell fizetnie az utolsó fillérig.
Higgy és szeress! Ez az a két szó, amely előtted, feltárja a mennyek kapuját.
Szeress! Mindent átható igazi tettetés nélküli szeretettel. Mindent megbocsátó, mindent kiegyenlítő, mindent átölelő érzéssel, és mennyei Atyád megbocsátja bűneidet és megajándékoz kegyelmével, szeretetével.
Tudomásunkra hozta tanítónk, hogy a földön élő emberiség nem olyan mélyre bukott lények tömege, akik elesettségükből ne tudnának felállni. A Gondviselés a többszöri testetöltés lehetőségét adta az ember számára, és ha ezt saját javulása érdekében megfelelően használja fel, úgy lépésről-lépésre visszaszerezheti bukása folytán elvesztett pozícióit. Nem csekély erőfeszítést kíván ez a visszakapaszkodás. Hasonlítható a veszedelmekkel járó hegymászáshoz. De ott van a feljebbjutáshoz nélkülözhetetlen jégcsákány: a hit, és a biztonságot nyújtó mászókötél: a szeretet, melyek megfelelő használata, biztosítéka az előrejutásnak.
A továbbiakban feleletet kapunk arra, amire önvizsgálódásaink során oly gyakran szeretnénk választ nyerni, arra tudniillik, hogy ki és mi az ember? Milyen célok mozgatják? Mi a lélek? Mi a szellem? Milyen módon érheti el céljait a földi halandó?
Névtelen Szellemtől, a feltett kérdések ismerőjétől ilyen magyarázatokat kapunk.
- Az ember nem tudja ki ő voltaképpen? Nem tudja honnan jött, hová megy, miért él? Nem tudja felfogni létezését és ennek célját mindaddig, amíg az anyagot bálványozza és ameddig abból az elvből indul ki, hogy csak a láthatót és megfoghatót hiszi el létezőnek.
A z első tévedésből több más tévedés származik és vezeti az embereket a sötétségbe, tudatlanságba, bűnbe és boldogtalanságba.
Hiába hirdeti a tudomány nagy fennszóval a világosságot, ha a Teremtő nem ismeri el ilyennek. Hiába vannak a tudományos felfedezések, ha a szellem létezését tagadják, nem képesek a legkisebb kérdésekre sem felelni. Szellem nélkül minden tudomány csak bölcsőtől-koporsóig terjed. Itt azután megszűnik minden tudás. Hidegen összegez mindent az ilyen tudomány, amit anyagilag megfoghat, mit érzékeivel megérezhet, és ezekből akarja megmagyarázni a láthatatlan, megfoghatatlan erőket, érzéseket, boldog vagy boldogtalan állapotokat. Tisztában van azzal hogy nincs igaza, de mégis állítja, mert a gőg nem engedi, hogy meghajoljon. Az egyik elnyomja a másikat. Az erős a gyengébbel viteti magát. A gazdag a szegénytől vonja el az utolsó falatot, hogy még többet gyűjthessen, kaparhasson össze. Igazságtalanság, kíméletlenség, durvaság és hamisság felemelt fejjel jár, és otthon van mindenütt, ahol az anyagi élet felett nem található a láthatatlan, megfoghatatlan és kikutathatatlan valami: az Istenbe vetett hit. Mindenben és mindenütt a szellem vezet és irányit, mégis letagadják, kigúnyolják.
Az Istenbe vetett hit az, ami megállítja az embert a mélyre süllyedésben. Mindenki, aki érez, és aki gondolkodni tud, azt tapasztalja, hogy az első lépés a haladás felé: a bizalom. A bizalom teremti meg az összetartást. Az összetartás az összhangot és az összhang az együtt való haladást. Az Istenbe vetett hit tehát a békesség és nyugalom alapja. Tudja ezt mindenki, de a túl nagy tudás, az úgynevezett felvilágosodottság szégyenkezve fordul el és lekicsinyelve, ajkbiggyesztéssel mosolyog az egyszerű megoldásokon.
- Mindenki igyekszik másnak látszani, mint ami és ez beleviszi az embereket a szélsőségekbe. Divatos eszmékkel iparkodik saját lelki szegénységét palástolni, akit vagy az élvezetek utáni hajsza, vagy a gondolkodni nem tudás megfoszt attól, hogy Istent, vagy szellemet elismerhessen. Megelégszik mindennel, amit kap. Nem válogatja hogy jó-e, vagy rossz, egészséges vagy egészségtelen, csak rágódik rajta.
Nehéz ezt hinni neked, az anyagba oly mélyen süllyedt szellemnek. Mert tulajdonképpen mi is az ember? Testetöltött szellemlény, aki azért születik és azért ölt testet, hogy lelkét megtisztíthassa és javítsa a földön.
Mi a lélek? Mi a szellem? Látni nem lehet, megfogni sem lehet, és mégis van. Hol van? A testben? Igen a testben; betölti azt és munkálkodik benne. Ez érez mindent: örömet, fájdalmat, szenvedést és boldogságot. Tanul, tapasztal, javul vagy süllyed aszerint, amint testi hajlamai felett uralkodni képes.
A cél mindig a javulás, és a tapasztalatok gyűjtése.
A test fejlődése alatt az öntudat pihen, mert minden erejét a test fejlesztésére kell fordítania.
Ha vizsgáljuk az agy működését, eljutunk oda, hogy azt is mozgatja valami és az agy szolgaként engedelmeskedik egy felsőbb akaratnak, az értelemnek. Így tehát első az értelem és csak azután fejlődik az agy. Az értelem fejleszti az agyat, nos az értelmi erő, ez a láthatatlan valami: a szellem. Ez az, ami éltet, ez az, ami mozgat, és ami él az emberben, az anyagban.
Mert csalódik mindenki és pedig legkeservesebben azok, akik az anyagi élet után nem hisznek a szellemi életben.
Ami a földi ember életéből hiányzik: az a megelégedettség. Amíg az ember földi célokat, anyagi érdekeket hajszol, addig csak olyan úton jár, amelyen lelke érzései kielégíthetetlenek.
Ha az Isten felé vezető úton haladunk, el kell fogadnunk a vezetőt, ki magát jószívűen ajánlja fel és így irányit. Vezet egyre a felé a fogalom felé, akit Istennek nevezünk. És egyre jobban megértjük, megismerjük ennek a nagy szónak értelmét. Ez a vezető pedig: a szeretet. Ez megmagyarázza, ki az Isten és miért kell Őt minden életnek és minden létező kezdetének tekinteni.
A szeretet vezet. A szeretet megmutatja azokat, akik vele egyek. Ezek mind az Ő gyermekei: a könyörület, részvét, barátság, jóság és türelem. A jó szív, a szép és jó iránti lelkesedés és ima. Ezeket, ha megismerjük, nem vagyunk egyedül, mert velünk él sok láthatatlan jó barát, kik lelkünket tisztítják, javítják, fejlesztik és nem várnak semmit, csak azt, hogy tegyük meg mindig, amit ők tanácsolnak. Ha egy ilyen társaságban élünk, a menny előcsarnokában érezhetjük magunkat, és a föld sem lesz már számunkra kietlen hely. Mögöttünk a föld minden gazdagsága, élvezete elmaradhat. A bűn nem hatalmasodhat el felettünk, mert vonzását elvesztette.
Szívünk megtelik édes érzésekkel mennyei Atyánk és testvéreink iránt. Hálát adunk mindenért, amit kaptunk, mert felfogjuk mindennek az értékét. Mindent gyümölcsöztetni tudunk, mert a szeretet minél többet ad, annál gazdagabb.
De már itt a földön is élvezzük a jókat, mert szeretetünk viszont szeretetet ébreszt, könyörületességünk hálát fakaszt, jóságunk a szívekre hat, türelmünk pedig hibáink iránti elnézést és bűnbocsánatot eszközöl ki mennyei Atyánknál. Lelkünk nyugalmát, kedélyünket teszi frissé, békességre való igyekezetünk a haragot ellensúlyozza, végül imánk lelkünk emelkedését erősíti. Így ugyan benne élünk még a földi testben, de szellemünk már a mennyei életet élvezi. Mindezek ellenére, ha gyakoriak a szenvedéseink, ne keressük ennek okát másokban, hanem csak magunkban, mert nem történik semmi velünk méltatlanul.
Az egy-istenség eszméje betölti a világegyetemet, mégis az ember oly szegény és fogyatékos gondolkodású, hogy még azt is letagadja, ami által él és mozog, tagadja Isten létezését, tagadja a szellemek létezését, tagad mindent, amit felfogni nem képes. Nem számol azzal, mennyi csalódáson ment már keresztül az emberiség, míg végre ott tart, ahol most van. Képes inkább magát az embert állattól származtatni, mintsem igazi eredetét, az isteni szikrát magában keresni és felismerni.
Gőg volt az első bukás oka, és most is, ahol a gőg és a büszkeség istentagadásra csábítja az embereket, ott mindenfajta bűn megtalálható.
- A gőg elhiteti az emberrel, hogy a halál megsemmisülés; de miért? Csupán azért, hogy az ember ne higgye, miszerint helytelen tetteiért valamikor és valahol számon kérik.
Egy a szükséges dolog, ezt keresd és kutasd: az Atya, a Teremtő akaratát.
Fentiekben olyan válaszokat olvashattunk láthatatlan tanítónktól, amilyeneket már nem a földi bölcsesség diktál, hanem az annál magasabbrendü tisztánlátás és a szellemi bölcsesség.
A szellemi tudás világossá teszi, miszerint e világ tudósai bármilyen mélyre hatolnak is az anyagot felépítő részecskék megismerésében, mégsem jutnak annak a felismeréséhez, hogy a szellem magasabbrendü bármilyen anyagot jelentő képződménynél.
Az embernek hit útján támad kapcsolata a szellemmel, annak világával és középpontjával: Istennel.
A materialista, szánandó halandó, akinek tekintete csupán a sírgödör sötétségéig terjed, s így nincs fogalma a szellem világosságáról és boldogságig hatoló örömeiről.
Elérkeztünk az írásmű egyik igen fontos, ha nem a legfontosabb fejezetének ismertetéséhez. A mű szerzője itt közvetlen tapasztalatairól számol be, hiszen - földi megítélés szerint - régóta a szellemvilág szabad polgáraként él. Az ottani tanítókarnak megbecsült tagja, aki megszánva bennünket, csekély tudású embereket, bepillantást nyújt a szellemek és világuk, számunkra ismeretlen dimenzióiba.
- A szellem maga láthatatlan, mind az anyagi, mind a szellemvilágban, mert ő az a láthatatlan isten, szikra, aki a haladás törvényét kell, hogy kövesse. Ez mindig más és más alakban jelenik meg, de örökké ugyanaz marad, tudniillik: Istent felfogni tudó, tökéletesedésre képes uralkodó értelem, vagyis: halhatatlan egyéniség. A szellem megjelenési alakja, vagyis teste a lélek, ennek anyaga pedig a fluid.
A lélek tehát fontos, mert ez tükrözi vissza a szellem egyéniségét, karakterét.
Mindennek, ami él és mozog, lelke van, akinek pedig értelme, akarata és szeretete van: szelleme és lelke van. Az értelmi erők rendeznek mindent, a legkisebbtől a legnagyobbig, Isten teremtő akarata szerint.
- Az őrszellemek munkálkodnak a szeretet munkájában, és ők segítik a szellemeket (embereket) előre tisztulási útjukon.
Isten bölcsessége és szeretete a rendbe beleolvadva, szellemrőlszellemre átvive munkálkodik.
Minden szellem fokozatát, értékét az adja meg, hogy mennyi munkát végez és mennyinek képes megfelelni.
Így alakulnak fokozatok, osztályok és sorok, melyek együttvéve alkotják a magasabb szellemvilágot.
A magasabb szellemvilág lakói tiszta, vagy megtisztult szellemek, akik vizsgáztak a szeretetben, és a földön való testetöltés rájuk nézve nem kötelező.
Megjelenésük emelkedett lelki hangulatot, az értelemben világosságot és az érzelemben sugárzó melegséget okoz.
Lejjebb menve a haladó szellemek szférájába, világos színek és a szeretet fényes aurája burkolja be a lényeket, a lelkükből előtörő imák és hálaadások boldogságuk tanújelét adják.
A kevésbé tisztult szellemek fluidja és alakja színes, átlátszó, de tömörebb.
A még alacsonyabb szférában egyre inkább sűrűsödik és nehezedik a fluid és így sötétebb színeket ölt. Végül félanyagi testté sűrűsödve, terhessé teszi a szellemnek saját magát, mert ebben a testszerű burokban a szenvedések és fizikai fájdalmak is kifejezésre jutnak.
Így jön létre az, hogy aki a földön mint ember magasabb értelemmel és tudománnyal rendelkezik, a szellemvilágban mint tudatlan, műveletlen, sőt durva, alantas szellem jelenik meg, ha értelmét nem a törvényes isteni rend és haladás irányában fejlesztette ki. Földi tudományából nem marad meg semmi, ha erkölcsi élete rossz fluid lerakodásokat okozott. Ezek a szellemek majdmindig gőgösek és beismeréshez csak hosszú, gyötrelmes szenvedések után jutnak.
Gyötrik, kínozzák egymást az ellentétes szellemek. Sehol egy biztató szó, egy őszinte tekintet. Egymást gyűlölő, önmagukkal meghasonlott lelkek ezek, akik egymás kárán, egymás szenvedésén tudnak csak örülni. Ezek lelki burka sötét és súlyos, amelyben csak a nyers és durva ösztönök jutnak kifejezésre, és az egykori tisztaságnak már a nyoma sem található meg rajtuk.
Azután jönnek a javuló szellemek, akik már elhatározták, hogy javulnak, de a bűnök még fogvatartják őket.
- Ezek testelöltése képezi a földi emberek háromnegyed részét. De jobb és tisztultabb szellemek is öltenek testet a földön, hogy a többit oktassák és vezessék. Ők majd mindig kiváló erőkkel rendelkeznek, és a földet megajándékozzák szellemi javakkal. Ilyenekből lesznek minden szellemi haladás kezdeményezői, mint például; nagy emberbarátok, kiváló írók, művészek és ihletett papok. Ezek mindenhol, mindenben vezető szerepet töltenek be, mert szellemi fölényük kimagaslik az emberek felett.
A szellemek sohasem nyugodhatnak, mert a semmittevés rájuk nézve halálbüntetés. Cselekvés és munka tölti ki az életüket.
A törvényes szellemek munkálkodnak a jó munkában, melynek célja a boldogság elérése. A törvénytelen szellem viszont a rossz, nem megfelelő munkában tevékenykedik, és így az ellentétnek hódol, rendetlenséget, kavarodást, boldogtalanságot és szerencsétlenséget idéz elő rossz munkájával.
Minden alkotás magán viseli alkotója tökéletességét, vagy tökéletlenségét. Minden szó, minden cselekedet arra a szellemre vall, amely azt létrehozta.
Minden ami szellemi termék él, és mint másodlagos képződmény az életre hívó szeretete élteti, mert a mindenség élete is ilyen szeretet alkotta élet, mely elpusztul, ha az Atya szeretete megszűnik.
Minél nehezebb a munka, annál nagyobb a jutalma. Mindent szeretetből és szeretetért tesznek a tisztább szellemek, mert itt ez az egyedüli érték, amelyért boldogság jár.
Haladni! - Ezt a jelszót visszhangozza mindenki! Megállni egy pillanatra sem szabad! Sőt visszanézni sem, hacsak nem összehasonlítás miatt; az eredmény arra indít, hogy kettőzött szorgalommal és munkálkodással haladjon előre a szellem.
Hová? - kérdezhetnénk. A cél felé, a tudás és tökéletesség felé, mert ez a célja minden isten képére és hasonlatosságára teremtett szellemlénynek.
Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" mondja a Megváltó.
Leírhatatlan boldogság az egymást szerető lelkek találkozása a szellemvilágban. Itt minden a maga valóságában mutatkozik és milyen jó érzés tölti el a szellemet, ha egy-egy hozzátartozójának fényes lelki ruhája a magasabb szellemvilág lakójára utal, aki szeretettel munkálkodik visszamaradottabb hozzátartozóinak előrehaladásán is.
Az Istenség eszméje azért fogható fel olyan nehezen, és a szellemek létezése azért olyan hihetetlen az emberek túlnyomó többsége előtt, mert minden fájdalmat, szenvedést, boldogságot és gyönyörűséget csak érzékeiken keresztül képesek észlelni; a magasabb szellemi érzések iránt pedig vagy érzéketlenek, vagy nem ismerik el azokat valóságokként.
Hitetlenség az ellentét legélesebb fegyvere; ezzel támadja meg a szenvedésben kimerült, s már javulni, megtérni vágyó szellemet, és ha nem elég erős, ismét csak behálózza, a bűnök sötét fátyolába takarja, hogy ezentúl se ne lássa, se ne hallja azokat a bizonyítékokat, melyek az örök életet hirdetik, és makacs gőgöt ébreszt a szívben, hogy még csak ne is kutasson utána.
Nehéz az élet hit nélkül a földön is, de még nehezebb a síron túl, ahol a szellemek minden vagyona, gazdagsága: a hite, szeretete, és e kettőből származó jó cselekedetei.
A szellemek körülveszik a földet és az egész világmindenséget. Kellemes, vagy kellemetlen érzéseket támasztanak bennünk, s jóra vagy rosszra befolyásolnak.
Az élet oly gazdag a törekvésekben, és oly szegény az eredményekben.A megalkuvásnak ez az eredménye: fényes remény után sötét csalódás. Ez a csalódás mindaddig nyomon követi a földi reményeket, ameddig rá nem jön a testetöltött szellem (az ember) arra, hogy mi a célja földi életének? Ha pedig egyszer rájön, akkor ez a láthatatlan égi kéz tiszta igazságokkal ismerteti meg és ezután már ragyoghat a földi fény; ő, az őt körülvevő tiszta testvéreitől vezetve halad az igazi eszmék hazája felé.
Egymáson segíteni, ez a cél mindenütt. És ez a kötelessége mindenkinek, aki a szeretetben előre akar haladni. A szeretet az, amely csodákat művel és a lelki szenvedéseket enyhíti. Gyógyítja a bűnt, felszívja, megsemmisíti. Aki lelkébe kevés hitet és még kevesebb szeretetet plántál, ne tartson igényt semmiféle boldogságra, mert mindennek a szeretet az alapja.
- A szellemek segítségükre jönnek földi testben lévő testvéreiknek, legyen a jóakaratú tiszta szellem, megpróbáltatást okozó bűnös, rosszindulatú, vagy tudatlan személy. Ha az ember Isten akaratát keresi, kutatja, s világosságot kér ehhez a munkához, és erőt, hogy eszerint élhessen, a jóakaratú szellemek vezetik minden léptét, s jó sugalmazásaikkal ébren tartják benne a felfelé való törekvést.
A föld a megpróbáltatással teljes álmok hazája. Itt teszik próbára a szellemet, hogy és mint képes felhasználni azokat a képzelt javakat és tehetségeket, amelyeket ajándékba kapott.
A földön ráálmodhatja fejére a koldus a királyi koronát és uralkodhat. A hatalmaskodásból és gőgből gyógyulni kezdő lélek alkalmat kap, hogy megmutassa mennyit haladt, és nem él-e vissza a kapott értékekkel.
A lelki szegény gazdagságot kap, hogy lelkét gyarapíthassa a főcselekedetekkel.
A rút lélek szép testet kaphat, hogy abban tanuljon szerénységet. Mindent magukénak vallhatnak, de csak addig, míg az álom tart, mert ha elkövetkezik a szellemi ébredés, a reggel, melyet az Úr kegyelme ragyog be, akkor jaj az ébredőnek, ha az álomvilágban kapott javakon nem vásárolt magának szeretetet, hanem ahelyett ellenségeket szerzett.
A szellemek birodalmában nem lehet eltitkolni semmit. Itt minden Isten törvényétől van megvilágítva, és ebben az igaz törvényben minden - a legcsekélyebb is - tisztán meglátszik.
A rossz mindig taszít, a jó mindig vonz. Ez a világmindenség törvénye és a haladás alapja.
A rossz önmagában egyenetlen, kellemetlen, szenvedést okozó. Az ilyen szellem saját fluidjaiban boldogtalan lesz. A bűn, ez az ellentét, mely a jónak ellensége, önmagában forr, súrlódik, csiszolódik, törődik; ezzel önmagát tisztítja, fényesíti, érleli és puhítja egészen addig, míg maga is jóvá nem válik.
A végtelen bölcs és mindenható Isten a rosszat is magáénak vallja, arra is munkát biz, hogy semmi el ne vesszen. Minden paránynak rendeltetése és célja van, amit be kell töltenie, el kell érnie, ha ma nem, holnap, vagy évmilliók múlva. Így a bűnnek is el kell múlnia, mint minden ellentétnek, mert csupán az egy abszolút jó, a törvényes. Mindennek, ami volt, van és lesz, ebben eggyé kell olvadni.
- A jó mindent felszívó, eggyé olvasztó erő. Azért a jó vonz és mindent maga köré gyűjtve munkálkodik.
A vonzás és taszítás törvénye az a nagy rosta, melyen keresztül elválasztódik a gabona a konkolytól.
A földi élet csak vándorlás és arravaló, hogy megtanuljon a szellemvándor útjában mindent, amire szüksége van, hogy elvégezze azokat a feladatokat, melyeket a nagy tanító felad neki, hogy amire jön a vizsga, mindent tudjon, s ez által felsőbb osztályba léphessen.
Ami sűrű, minden megritkul, felszívódik és alakot, formát változtatva újra megjelenik, de már tökéletesebb, tisztább kidolgozásban. Mi alakítja ezeket a látszólagos holt sűrűségeket? Mi szívja fel? Mi ad nekik alakot, formát? - A természet. A magát folytonosan tökéletesítő természeti erő, azaz életelv, amely önmagát fokozatokra osztva éltet mindent, amit a szellem létrehoz. Élteti a természetet, az emberi és állati testeket, fluidokat és legtisztább alakjában az atomokat.
Ez az életerő Istenből ömlik ki és élteti az egész teremtett világmindenséget, a legtisztábbtól le egészen a legsűrűbbig és innen ismét felfelé, magát tisztítva, öntudatra törekedve, folyton tisztább és ritkább anyagokat éltetve halad, míg visszaérve az ősvilágossággal eggyé lesz, s mint öntudatos, tiszta szellem kerül ki a teremtő Isten kezei közül.
A szellemvilág nagy és hatalmas világ, onnan jön ki mindenki, és oda tér vissza minden. Az élet a halál szolgája, de csak színleg, mert a tulajdonképpeni élet a szellemvilágban van. A halál elnyeli az anyagot, hogy felébressze a szabad szellemet. Halál nincs, csak átváltozás és ti kicsinyhitű emberek mégis hogy féltek tőle.
Általában véve halál nem létezik, csak a testre nézve; de vajon ebben az értelemben nem hal-e meg a test minden éjjel, ha mély álomban van az ember? Azt felelhetjük, hogy nem, de tulajdonképpen én azt mondom, hogy igen! Minden alkalommal, ha mély álomba merülsz, meghalsz, de csak félig, vagy háromnegyed részben, mert ilyenkor a szellem eltávozik és a test megmarad gondolkozás és akarat nélkül.
- Az álom a szellemi és az anyagi világ összekötő hídja, vagyis félig szellemi, félig anyagi élet, azaz a halál mostohatestvére.
A hatványozott szellemi erő az értelemben világosságot, az érzelemben melegséget, az akaratban erőt feltételez. Az értelem megnyilatkozása magasfokú tudást, az érzelem megnyilatkozása igazi, önzetlen szeretetet, az akarat megnyilatkozás ezen első két erő összeolvadását és kifejezésre jutását segíti elő. E három képezi a törvényben való munka alapját és az erő fejlődését. Ebben mozogva halad előre a szellem a boldogság és a tisztaság felé, ha a földön mint ember, vagy szabadon, mint szellem munkálkodik.
A szellemek hazájában élő, természetesen abban a közegben érzi magát a legotthonosabban, amelyben él és tevékenykedik. Névtelen Szellem az örökkévalóság - a tér és idő nélküliség - létezője. Ismeretei (bölcsessége) tisztánlátása, ítélőképessége, jövőbelátása, segíteni akarása, tiszta szellemisége messze felülmúlja az általunk ismert, vagy elképzelt értékeket. Mindezt bizonyítandó, rácsodálkozhatunk munkájának előbbi fejezetére, amelyben örökkévaló részünkről: a szellemről értekezik.
Bár mindannyiunk legértékesebb megfoghatatlan és halhatatlan, láthatatlan részéről szól a tanítás, úgy érezzük, itt kaptuk a legtöbbet. Itt gazdagodtunk, itt tágult leginkább ismereteink köre, hiszen a lélekről, a szellemről, mi testi emberek vajmi keveset tudunk. Állíthatjuk, hogy beavatódtunk, természetesen a magunk megismerésének fokozatán, az elemi szellemi ismeretekbe.
A mű második részével következő lapszámunkban ismerkedhetnek meg a kedves olvasók.
Kuklis Kálmán
|
