|
EGYSZERŰSÉG, ŐSZINTESÉG, BECSÜLETESSÉG
Névtelen Szellem közleménye
A mi Urunk első tanítása már a földrejövetelével az egyszerűség volt. Folytatni akarom az ő megkezdett munkáját és emberi szemeitek elé akarom állítani mindazokat az erényeket, amelyeket Ő a földi ember megjavítására, megtisztítására, újjászületésére hozott, mert azok nélkül az erények nélkül nincs megindulás, nincs haladás, nincs javulás, nincs tisztulás, nincs megigazulás. Ha pedig nincs megigazulás, akkor nincs újjászületés, és ha nincs újjászületés, akkor nincs feltámadás sem.
Isten ígérete azok mellett a lelkek mellett, akik nem tudnak újjászületni, elhullik gyümölcstelenül, eredménytelenül. Isten ígérete azoknak szól, akiknek fülük van a hallásra. Hogy pedig az emberi léleknek legyen füle a hallásra, szükséges, hogy fel legyen készülve azoknak az igazságoknak megismerésére, amely igazságok újjáteremtik az emberi lelket.
Ebben az újjáteremtettségben Isten az ő kegyelmét kitölti az emberre, hogy felemelje őt alávetett állapotából a dicsőségbe, hogy mindaz az ígéret beteljesedhessék rajta, amelyet Isten adott a bűnbeesett embernek, amikor a boldogság világaiból, a paradicsomból kiűzte őt.
A bűn, az Istentől való elfordulás, az engedetlenség bűne mint sötét árnyék húzódik az ember életein keresztül, és ez a sötét árnyék beborítja azokat a mennyei szépségeket, azokat a megszerzett mennyei tulajdonságokat is a lélekben, amelyeknek birtokában az emberi lélek boldogan élt Isten közelében.
Az Istentől való elfordulás, az engedetlenség bűne nemzi, szüli a többi bűnöket, és ezek megsokasodva veszik körül az embert, megsötétítik az életét és megkeserítik élete napjait, éveit annyira, hogy ezek közt a sötét árnyékok közt nem láthatja Istent, nem láthatja Isten igazságát, s akkor nincs mértéke, amelyhez hozzámérhetné a maga lelkének haladását, javulását, fejlődését. Így kusza vonalban kénytelen fejlődni, mert letér az egyenes útról, mivel nincs iránytűje. Az Isten képe, az Isten igazsága elhalványodott, kitörlődött az ember lelkéből és Isten igazságával ellentétesen cselekszik akkor is, amikor a legjobbat akarja; s amikor a legigazabban akar eljárni, akkor is megragadja őt erős markával a részletigazság, amely tűzön-vízen keresztül érvényesülni akar; nem törődik vele, mit rombol le, mit zúz tönkre azokból az eredményekből, amelyeket addig épített, ameddig a próbához közel nem ért.
Hogy tehát gyengeségeikkel, tévelygésre való hajlandóságaikkal le ne térhessenek az útról, azért az isteni kegyelem megsajnálta, megszánta az emberi lelkeket és minden időben és minden korban adott nekik vezetőket, világosítókat, akik a fejlődés útján a maguk szellemi világosságával elől jártak és megvilágították az utat, amelyen az embereknek haladniuk kell.
Tehát az embernek nincs szüksége arra, hogy a végtelenbe szegezze tekintetét, hiszen a hozzá közvetlen közel álló dolgokat sem ismeri, nincs szüksége arra, hogy előtte érthetetlen bölcsességeket tanulmányozzon, hiszen a közvetlen közelében lévő igazságokat sem ismeri, amelyek naponta körülötte vannak.
Ember, itt kell maradnod a földön, itt kell széttekintened, hogy mindazt, ami a te természetedhez szükséges, tökéletesebbé tedd, gondolkozzál rajtuk és azokat a hézagokat betölthesd, amelyek körülötted mint szükségletek, pótlás után kiáltanak.
Én, testvéreim, az Úr megbízásából, az Úr akaratából nem a tőletek távol eső dolgokra akarom a figyelmeteket felhívni, - mert hiszen a ti emberi természetetek kíváncsiságánál fogva szívesen vennétek, ha azokról a titkokról hallanátok, ez azonban olyanná válnék a ti lelketekre nézve, mintha idegen nyelven szólnék hozzátok - hanem a közvetlen közel lévőkre, az emberi lélek hiányaira, tévelygő hajlamaira, bűneire akarom a figyelmeteket felhívni.
Mert én azt mondom nektek, hogy ha helyesen és pontosan osztjátok be életetek megmozdulásait és azokat végzitek el, amelyek a legszükségesebbek a részetekre, akkor egy lépéssel előrejutottatok. Nem emelkedtetek fel emberi állapototok fölé a képzelődés világába, hanem azzal a lépéssel, amit előre tettetek, olyan haladást biztosítottatok magatoknak, hogy a legközelebb következő állomáson megvethetitek a lábatokat, s erősen állhattok, le nem sodor titeket az ellentét vihara, nem szédít meg a csábítás bódító eszköze, nem kápráztat el a hiábavaló hiú reménykedés, hanem rendíthetetlenül álltok a magatok helyén és végezhetitek a munkátokat.
Azok a kicsiny kötelességek, amelyekre a figyelmeteket fel akarom hívni, ott állnak betöltetlenül a lelketekben, az életetekben, és ezeknek a hiánya zavarokat, fájdalmakat és megpróbáltatásokat hoz létre. Mert nem tekintetek megértő lélekkel a ti Uratokra, nem szemlélitek az ő életét azzal a figyelemmel, amelyet Ő vár tőletek.
Tehát mint dajkája a kicsiny gyermeket, úgy akarlak titeket figyelmeztetni azokra az elmulasztott kötelességekre, azokra az elmulasztott megtanulnivalókra, amelyek előttetek állnak.
Az első lecke könnyű, és mégis nehéz nektek, mert az emberi lélek olyan erősen bele van tapadva a hiúság, a testiség világába, hogy még a gondolatainak szálait is nehéz elszakítani azoktól a csábító földi jelenségektől, amelyek az emberi lelket megkötik s ellenállhatatlanul magukhoz vonzzák.
Íme az Úr első lépése a világba egyszerűen történt. A Leghatalmasabb, a Legnagyobb, a Legfényesebb, a Legtisztább, a Legigazabb a legkisebbrendű életformát választotta Magának, hogy használhasson azoknak, akik ezekben a kicsiny, alárendelt életformákban kénytelenek a lelküknek megszerezni azokat a kellékeket, amelyekkel majd egy jobb, egy igazabb, egy boldogabb létformába mehetnek át.
Tehát az első az egyszerűség, a második az őszinteség.
Olyan sokat beszéltek ti emberek erről a kettőről, és mégis olyan kevesen hordozzák ezeket a szívükben. Mert hiszen olyan lehetetlennek látszik megvalósítani az őszinteséget; és ha megvalósítjátok, ti magatok riadtok meg azoktól a következményektől, amelyek ennek nyomán támadnak.
Őszinteség! Az égi erényeknek egy kicsiny, jelentéktelen hányada fejezhető csak ki ezzel a szóval. De annyira szükséges ez az emberi lélek számára, hogy míg e nélkül a kicsinynek látszó erény nélkül döngeti a menny kapuját, addig semmi esetre sem nyílik az meg előtte.
Olvashatjátok, hogy semmi tisztátlan oda be nem mehet. És vajon nem a tisztátalanságok ősanyja-e a hazugság, a megtévesztés szelleme? A hazugság szelleme befurakodik mindenhová, az élet minden részecskéjébe, minden mozzanatába; ott van a lélegzetvételetekben, a legigazabbnak, a legtisztábbnak látszó érzéseitekben és siet semmivé tenni az igazság eredményeit, siet letakarni az igazságnak az egyszerűségben való megjelenését.
Mert hiszen a hazugság a lehetetlent akarja lehetővé tenni és ellopja az igazság ragyogó köntösét itt a földön, a látszat világában, és felöltözködve bele úgy mutatja meg magát az ember képzeletvilágának, vágyvilágának.
És az ember, aki a szépet, a jót óhajtja, ebben a köntösben beveszi a halálos mérget, és amikor bevette, kínlódik, gyötrődik magában és magával mindaddig, ameddig a hazugságnak csillogó leple le nem kopik és az egyszerű igazság lelket tápláló erejével el nem végzi azt a munkát az ember lelkén, jellemén, amelyet el kell végeznie, hogy megmozdulhasson, ténykedhessék és valami maradandót alkothasson ebben a földi világban.
Tulajdonképpen maradandót alkotni úgysem lehet itt a látszatvilágban; nem is az alkotott mű, hanem az az érzés a fontos, amellyel az ember az ideiglenesben is a jóhoz, az igazhoz, a valódihoz hasonlatost tud teremteni. Mert hiszen amit a földi életben megnéztek, még a legigazabb is csak a valódi jónak, a valódi igaznak az utánzata. De ha a valódinak az utánzata is ennyi örömöt, ennyi boldogságot, ennyi jót tud eredményezni, elgondolhatjátok, mennyivel több boldogság, mennyivel több öröm és valóságos jó lehet ott, ahol mindennek megrögzített formája van és nem törlődik el, hanem az Isten kegyelme életben tartja a jónak következményeit mindaddig, míg az elvégezte a maga munkáját azokon a lelkeken, akiknek szükségük van reá.
Őszinteség! Vajon itt ezen a földön üthet-e tanyát az őszinteség, valósággá lehet-e itt, ahol minden inkább a rosszra, a tökéletlenre hasonlít, mint a jóra? Vajon az őszinteség, mint lelki tulajdonság előbbre viheti-e az ember lelkét? Vajon siker, szerencse, boldogulás követi-e nyomon ezt a törekvést?
Ha kimentek a világba, látni fogjátok, hogy az emberek lelkei, mivelhogy meg vannak bódítva az ellentét eszméjének és törekvésének mámorától, nem szívesen hallgatják meg az őszinte szót. De vajon kötelessége-e az embernek a más fogyatékosságát, hibáját, gyarlóságát, gyengeségét, eltorzult lelki arcát az igazság tükrében mutogatni? Vajon kötelessége-e az embernek a más gyengeségeit és bűneit szorgalmasan szemlélni és a magáéról elfeledkezni?
Nem, ezt az őszinteséget egy pillanatig sem akarom. Az őszinteség nemcsak beszédben van, hanem a cselekedetekben is, sőt elsősorban a cselekedetekben, a törekvésben, a megismerésben. Az ember, amikor megismeri a jót és igazat és lelkének tükrében megszemléli azt és a maga részére kívánatosnak tartja, próbálja meg a maga elesettségében azt a jót a maga életében zsinórmértékké tenni és a maga cselekedeteit azok után formálni, alakítani.
Az emberek kívánják a jót, az igazat, mert az igaznak eredményei kívánatosak az ember lelke előtt, mert hiszen az ember nem szeret csalódni. Azonban hiányzik az emberből az a készség, hogy ő maga kezdje meg ezt a jót önmagában megvalósítani, ezt az igazságot valóvá tenni az életében, a cselekedetében. Amikor ezt valósággá tette, van egy közhasználatú neve ennek, azt mondják, ez a becsületesség.
Tudja az ember, mit kellene cselekednie, sőt mit kell minden körülmények közt cselekednie, mert hiszen az élet, a világ ezt kívánja, ezt óhajtja, ezt a szükségletet tárja eléje: hogy becsületesen végezze el a maga munkáját és senki ne akarjon többet mutatni, ne akarjon a meglévőnél csillogóbb mezbe öltözködni, hanem igenis, ha meg akar jelenni embertársai előtt, úgy jelenjék meg, mintha Isten előtt jelennék meg; úgy cselekedjék jót és igazat, mint aki tudja, hogy az Isten az ő tekintetével behatol a lélek mélységeibe és ott szemléli azokat az érzéseket és törekvéseket, azoknak indító rúgóit, amelyek őt valamely munka elvégzésére indítják.
Tehát az őszinteségnek abban kell állnia, hogy az ember ne akarjon szebbnek, jobbnak, igazabbnak, tökéletesebbnek látszani, mint amilyen. Ne akarjon jobbat, nagyszerűbbet alkotni, mint amire képes.
De hogy majd egykor nagyobbat alkothasson, hogy mindig jobbat és tökéletesebbet adhasson ki magából: ezért kell megszoknia az egyszerűséget, az őszinteséget.
Amikor az ember ezekben a kicsiny erényekben valamennyire is járatossá vált, ezeket a maga részére mint szükséges kellékeket valamennyire kialakította, akkor jellembeli szilárdságot nyer, mert bátorság fejlődik, tetterő képződik benne és észre sem veszi, hogy olyan erők felett rendelkezik, amelyekről nem is álmodott, amelyeket nem is törekedett megszerezni.
Ezek olyan következmények, amelyek után minden lélek szívesen nyúlna, amelyeket a magáévá szeretne tenni, de a nélkül a munka és fáradság nélkül, amelyről az előbb beszéltem nektek. Mivel az emberi világ a tettetés és látszat világa, azért minden lélek arra törekszik, hogy a látszatot megőrizze, hogy ellopott, eltulajdonított emberi méltóságát minél nagyobbra hizlalja fel és az Istennel szembehelyezkedő engedetlen természetét megnagyobbítva itt e mulandó világban magának olyán pozíciót biztosítson, amely legalább azokra az évekre, amiket itt ezen a földön kell töltenie, jó, kellemes és kívánatos körülményeket teremtsen számára.
Az engedetlenségből folyó hazugság, a lehetetlent lehetővé tenni akaró engedetlenség olyan kerékkötője az emberi lélek haladásának, amely ellen nem lehet emberi akarattal küzdeni, hanem csakis azokkal az Isten által nyújtott eszközökkel, amelyeket az Úr, a mi Mesterünk, a mi Megváltónk hozott és érvényre juttatott ebben a világban is, hogy az örökkévalót mindnyájunk számára megalapozza, akik hittel tekintünk fel Reá.
Az őszinteség és az egyszerűség kicsiny erények, de hatalmas erőt képviselnek! Hatalmas erőt, amely a mulandóban is képessé tesz a hazugság álarca mögé tekinteni, a tettetés, az álszenteskedés világába belenézni s meglátni ott, hogy a kegyelem fényében mindazokból a csillogó látszatvalóságokból, amelyek az előtérben ragyognak, mi az igaz, mi az örökkévaló s mi az, amit az emberi képzelet, a fantázia alkotott magának, hogy önmagát és másokat is félrevezessen.
Ebben a világban és az ezt a világot körülvevő rétegekben a hazugságok, a tettetések egészen megalkotott, különleges formáival, művésziesen kifaragott létesítményeivel találkoztok. És jaj annak az éhező és szomjúhozó léleknek, aki a hazugságnak ebben a világában csak úgy, minden előzetes próbálgatás nélkül elindul! Nem juthat előre, feltartóztatja őt a csalódásoknak egész halmaza. Mert ameddig a lélek nem őszinte és nem munkálkodik azon, hogy önmagából is az egyszerűt, az igazat hozza elő, és az egyszerűt, az igazat az életében vezető elvvé nem teszi, addig hiába akar, hiába próbálkozik, csalódnia kell, mert nem tud belátni a káprázat mögé.
Az őszinteség olyan terméke a léleknek, amely leleplezi a hazugságot, átlát a káprázat fátyolán; olyan erő, olyan hatalom, amelynek birtokában az embernek nem kell félnie, hogy olyan leleplezések, az igazságnak olyan fordulatai állhatnak be, amelyek őt a maga valójában mutatják meg a világnak és a szellemeknek, s ami az ő részére fájdalmas és lealázó lenne. Az őszinteség erő, amely támogatja a lelket a haladás útján.
Ezt az őszinteséget szeretném a ti lelketekbe is beleplántálni. Nem azt az őszinteséget, amely a rosszakaratnak, a kárörvendésnek, az önmagáról való megfeledkezésnek a jeleit árulja el és amellyel egymás hibáit keresitek, hogy vele egymásnak kellemetlenkedjetek, hanem azt az őszinteséget, amellyel egymásnak tartoztok.
Elsősorban az őszinteséget kell gyakorolnotok önmagatokkal szemben. Könnyen félreérthetnétek, és azért mondom, hogy ki-ki a maga megértése szerint beszéljen. Önmagatokban önmagatokkal szemben és az élettel szemben kell őszintéknek lennetek.
Erre ti azt mondhatjátok: hogyan lehet az ember őszinte? Hiszen a világ telve van igazságtalansággal, rosszhiszeműséggel, hamissággal, gonoszsággal! Hiszen ha igazán őszinték és jók akarunk lenni, akkor ki kell mennünk a világból, mert nem tarthatunk meg semmit a magunk részére, mert nagyon kihasznál bennünket az ellentétes érzésű, haszonleső embercsoport, elveszi a munkánkat, elveszi a kenyerünket, elveszi a békességünket, elveszi a mi egész életünket és nekünk mindebbe bele kell törődnünk.
Az őszinteség arra kötelezi az embert, hogy úgy éljen, úgy cselekedjék, úgy gondolkozzék, úgy érezzen, hogy azért se önmaga előtt, se embertársai előtt, se Isten előtt semmiféle vád ne érje. Azért szükséges, hogy az ember önmagában önmagával szemben őszinte legyen és mindazt a megismert jót cselekedje, amit a maga fejlődése számára választott. És ha valaki őszinte önmagával szemben, akkor a lelkében egy határozott fejlődési irány indul meg, amely fejlődés őt folyton-folyvást igazabbá és jobbá teszi, és bárha az életét küzdelmesebbé is teszi, mégis békességgel és a békesség eredményével gazdagítja. Tehát az őszinteség lelki erővé alakul át.
Az őszinteség az alázatossággal és az egyszerűséggel együtt az ember lelkének mintegy utat vág abban az ismeretlenben, amellyel meg kell harcolnia.
Hiszen ha az ember önmagával és azzal a jóval szemben nem őszinte és igaz, amely jót példaképül választott, akkor önmagában hazugság keletkezik. És hogyan veheti magának azt a bátorságot, hogy míg önmagával hazugságban van, más ember tévedését kezdje kutatni, abban keresse azt az igazságot, amely belőle hiányzik? Az ember egyáltalán nincs feljogosítva a másik ember lelkében kutatni, keresni és olyan dolgokat megfigyelni, amik reá, az ő lelki életére nem tartoznak. Tehát nincs joga ítélkezni egyik embernek a másik felett, még akkor sem, ha az látszat szerint igazság lenne.
Istennél van az ítélet, mert Istennél van a kegyelem is.
Mintegy előgyakorlatul ajánlom ezt nektek jövendő életetek számára. Mert ha nem gyakoroljátok az őszinteséget, akkor a ti lelketek előtt is minden és mindenki beburkolódzik és mindent beburkolva láttok. S akkor ti magatok is szükségesnek fogjátok találni, hogy a lelketek hiányait ezek mögé a burkok mögé rejtsétek el.
De ne feledjétek, hogy bármennyire be akarjátok is magatokat burkolni a tettetéssel, a hamissággal, a lopott fénnyel, hogy egymás előtt tetszetős formában mutassátok magatokat, az, aki igazabb, aki őszintébb, aki becsületesebb törekvéssel indul az úton, aki becsületesebb munkával végzi el a kevesebbet, átlát a ti burkaitokon és őrizkedik veletek egyezségre lépni, őrizkedik veletek közösséget teremteni.
Így pedig elmaradtok a jobbak segítségétől, az erősebbek támogatásától, kimaradtok azoknak a társaságából, akik az igazságnak munkásai és az igazságnak eredményeiből nem osztozkodhattok majd azokkal.
Ezeken gondolkozzatok, testvéreim. Kicsi dolog ez, és mégis mélyreható következménye van, mert az ilyen kicsiny dolgok azok, melyek megnyitják előttetek a mennyek kapuját, melyek képessé tesznek titeket az Úr igazságainak teljes és tökéletes megértésére, képessé tesznek arra az átöltözködésre, amelyre szükségetek van, hogy a mennyel hajlékok kinyíljanak előttetek, hogy ott magatoknak békességet és megnyugvást találhassatok; képessé tesznek arra, hogy a jobbak, az igazabbak barátaitokká szegődjenek és felemeljenek titeket magukhoz, hogy a jónak minden eredményében részesülhessetek.
Azért hát maradjatok kicsinyek és alázatosak, és tanuljátok meg nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is ezeket a kicsiny erényeket. És az Úr, aki a ti lelketeket szemléli, mindig többet és többet bíz reátok, mindig magasabbra és magasabbra emel titeket, míg végül teljesen osztatlanul az övéi lesztek, amikor már nem tud megtéveszteni titeket a tévelygés szelleme, mert az igazság teljes egészében a tiétek lesz minden eredményével, minden boldogságával együtt.
Őszinteséggel, egyszerűséggel és alázatossággal járni a földön: a teremtésnek új korszakát jelenti az ember életében, amelyben ha, serényen munkálkodik, Isten kegyelme vele van, és Isten áldása kiépíti, megszenteli azokat az eredményeket, amelyek kívánatosak az embernek mind földi életében, mind az örökkévalóságban.
Segítsen titeket a mi Urunk, adjon a lelketekbe világosságot, hogy megismerhessétek mindazt, amire szükségetek van és kiszedhessétek a porból is azokat a gyémántszilánkokat, amelyekkel a lelketek meggazdagodhat!
+ + +
közreadja: Koltai István
Forrás:
Evangéliumi spiritizmus - III. kötet
"Névtelen szellem" tanításai - Eszter médium útján.
|
