|
TALÁLKOZÁS A SZELLEMVILÁGGAL
Az alábbi, médiumi úton történt szellemi jelentkezés bizonyítja, hogy a Szellemi Törvények mindenhol, egyformán érvényesülnek.
Sz.: "Szenvedő" szellem". KV.: Körvezető.
Sz.: Már megint máshol vagyok, mint az előbb! Miért kell nekem ennyit bolyonganom, miért?
Kv.: Sok szeretettel köszöntünk mindnyájan, akik most itt vagyunk. Te most úgy érzed, hogy bolyongsz, pedig téged hozott ide az, aki rajtad segíteni akar. Mi megpróbáljuk ezt a segítséget megadni.
Sz.: Ez a lehetetlen vándorlás, ez a lehetetlen bolyongás! Úgy érzem, mintha a levegőben lógnék és fúj a szél ide-oda, mint egy tehetetlen falevelet. De most megállt ez a helyzet, most nyugalom van. Hol vagyok én?
Kv.: Látod, máris megállt a bolyongás, ez a nehéz helyzet. Olyanok között vagy, akik szeretettel segíteni akarnak rajtad, hogy többé ne kelljen így vándorolnod.
Sz.: Segíteni? Kinek a kezét foghatom meg, hogy segítsen rajtam?
Kv.: Mindig az Úr kezét kell megfognod, hozzá kell fohászkodnod!
Sz.: Az Úr olyan messze van, olyan messze van... és nem lát engem! (Sír)
Kv.: Ezt te csak úgy gondolod, ezért bolyongsz állandóan. Hogy szólíthatunk? Mit tudsz magadról mondani, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást? Akkor talán tovább tudunk lépni.
Sz.: Keresem a családomat, keresem a gyermekeimet! Nem találok senkit, és ez az örökös forgás, örökös repülés! Nem is tudom, minek mondhatnám. Hol vannak az enyémek? Hiába szólongatom őket, senki sem felel!
Kv.: Magad mondtad, hogy ez a forgás most egy kicsit megállt, hogy egy kicsit elgondolkodjál azon, mi is van veled. Mert valami olyan történt, amit te még nem ismersz fel, és azért forogsz.
Sz.: Csak azt tudom mondani, hogy szélvihar! De most olyan jó, hogy nem fúj a szél. Úgy látszik, jó helyen vagyok, ahol most az a rossz nem hat rám! De kérlek, mondd, hogy kerültem és ide?
Kv.: Mondtam, hogy téged elhozott egy olyan...
Sz.: A szél? A szél?
Kv.: Nem! Olyan valaki hozott el téged, aki számon tart, odafigyel rád, és segíteni akar rajtad. Mondd, hallottál te arról, hogy mindenkinek van őrangyala? Lelki, szellemi vezetője? Mi így mondjuk, de mint őrangyalról, hallottál?
Sz.: Nem emlékszem erre a szóra. Mi az, hogy őrangyal?
Kv.: Mondd: hívő, vallásos ember vagy?
Sz.: Nem. A Tao-ról hallottam, de nem vagyok vallásos.
A mi környékünkön senki sem mondható vallásosnak.
Dolgozunk, nagyon sokat....
Kv.: Melyik környék ez?
Sz.: A hegyek lábánál, ott, ahol a folyó futása már lecsillapodik egy kicsit. Egy nagy mezőgazdasági terület van ott, végeláthatatlan mezőkkel. Ott dolgozunk.
Kv.: Az országot meg tudnád mondani?
Sz.: Kína. Sok szélvihar előfordul itt, különösen száraz viharok, azok szörnyűek! De hogy ilyen sokáig vigyen a szél engem! Nekem soknak tűnik, nagyon soknak!
Kv.: Ami kellemetlen és szenvedéssel jár, még ha nem is olyan hosszú, azt bizony nagyon soknak érezheted! De mondd, milyen évszámot írsz?
Sz.: 1924. Nagyon sok baj van, tudom én. Nemcsak szélvihar, de annyi minden más is! A termés sem volt olyan, amilyennek lennie kellett volna, de majd valahogy átvészeljük. Nem először fordul elő, hogy a termés nem jó. Hát olyankor bizony sok baj van, sok éhezés, de valahogy mindig megmaradunk. Most valahogy olyan nagy nyugtalanság is van! Katonák rohangásznak fel és alá, és abból semmi jó nem származik! Amikor a termés is annyira rossz, akkor ott még mindent ki is pusztítanak! Az embernek mindig annyit kell félnie, hol ilyen csapat jön, hol olyan. Néha meg nem is katonaruhában, hanem olyanok, mint a rablóbandák! Tudjátok, ismeritek?
Kv.: Igen, ismerjük. Mi is tudunk erről, mert ez a mi számunkra már történelem. De mondd, mi volt az az esemény, amire utoljára visszaemlékszel önmagaddal kapcsolatban?
Sz.: Nem látom, nem látom! ... (nagyon fél, kapkodja a levegőt)
Kv.: Ne ijedj meg!
Sz.: De, látom...! Már a falunk széle is ég! Már megint nagyon sokan szaladgálnak össze-vissza! A családomat ezért nem találom? Hová mehettek a gyerekek? És a papa? A papa! A papát nem látom, hova szaladt!? Ott nagy tűz van! Nagy tűz van! Jaj, csak a mi házunkig el ne érjen! Olyan távoli ropogás meg durrogás hallatszik... és a hangok... és a borzasztó nagy füst! (Remeg a hangja a félelemtől)
Kv.: Kérlek, most már nyugodj meg! Mindez elmúlt!
Sz.: Aztán jött a szél, a szél! (Kiabál a félelemtől) De hát akkor az egész falu leég, ha az a szél jön! Akkor a mi házunk is leég! Ha a szél belekap a tetőkbe, meg abba a rengeteg terménybe, a száraz fakötegekbe, meg a szénába, akkor az egész falu leég! (Reszketve sír) De most nem látom...
Kv.: Én úgy gondolom, hogy ezek az utolsó emlékeid: amikor féltél, hogy a tűz belekap a te házadba is, amikor hallottad a ropogást, ami valószínűleg lövöldözés volt....
Sz.: Nagyon közel ropog, nagyon közel!
Kv.: Az előbb te feltettél nekem egy olyan kérdést, hogy mondjam meg, mi az őrangyal. És azt is mondtad, hogy nincsenek olyan ismereteid, amelyek a lelki életre, a hitre vonatkoznak.
Sz.: Lelkiismeretre gondolsz? Az mindenkinek van.
Kv.: Azt tudod, hogy mindannyian élünk, és azután eljön egyszer az az idő, amikor befejezzük a földi életünket...
Sz.: Jaj, de sokan jönnek másik helyiségekből és távolabb eső tartományokból is, akik mesélik, hogy nagyon sok halott van és nagy a nyugtalanság! Jaj, hogy is mondjam nektek? Megbolondult a világ! Annyi halál, annyi halott! Sokkal több, mint a rendes, békés körülmények között. Valami nagy rendetlenség van a világban, és most idejött a falunkba! (Sír)
Kv.: Ha elfogadod azt a tényt, hogy a testünk nem örökké él...
Sz.: Nem, nem bizony!
Kv.: ...akkor nyilvánvaló a számodra, hogy veled is megtörténhet, hogy a földi életedet befejezed.
Sz.: Hát, ha az a szélvihar nagyon odavág valahova, akkor biztos, hogy azonnal, de olyan szép csendesen letett engem ide, nem lett semmi bajom!
Kv.: Így van. Mondd, arról hallottál, hogy van bennünk valami, ami a halálunk után tovább él? A lélekről?
Sz.: A világlélekről hallottam. Öreg emberek meséltek a világlélekről, és hogy mi is oda kerülünk, vagy mi lesz?
Kv.: A ti kultúrkörötökben, a ti szellemiségetekben tehát úgy hívják: világlélek...
Sz.: Hát, a világnak lelke van, kedves! Mindennek lelke van, mindennek!
Kv.: Most mondtad ki: mindennek lelke van, tehát nekünk is!
Sz.: Igen. Bizonnyal nekem is, de még nem gondolkodtam rajta.
Kv.: Hát, ezen el kell gondolkodnod, hogy a szélvihar, a kavargás, ez a rossz érzés végképp megszűnjön, és hogy felismerd azt, mi is történt veled, hol is vagy te valójában.
Sz.: Mind máig nem tudom, hogy mi történhetett velem? Komolyan, ilyen még soha nem fordult elő. Nagyon meg vagyok ijedve!
Kv.: Nem kell megijedned, mert hidd el, csak jó történt veled, csak jó! De ezt a tényt most fel kell ismerned!
Sz.: Persze hogy jó, nagyon jó, hogy ilyen békésen vagyok most! Mit kell felismernem?
Kv.: Azt, hogy mi történt, és mi van veled.
Sz.: Mi történt velem?
Kv.: Ha azt mondod, hogy van világlélek, és hogy minden bizonnyal mindenkinek van lelke, akkor nyilvánvaló, hogy neked is van lelked.
Sz.: Akkor nekem is.....
Kv.: Ez a lélek az, "aki" minket éltet. Nem az anyag, nem a test, hanem a lélek éltet minket, aki a fizikai halálunk után tovább él.
Sz.: (Nyöszörög, a melléhez kap)
Kv.: Mit érzel most?
Sz.: Ütést! Ütést kaptam, de mitől!?
Kv.: Azt feltételezem, hogy egy lövést kaptál, mert mint mondod, ott futkosnak a katonák, és lövöldözést hallasz....
Sz.: Igen, nagyon durrog!
Kv.: Eltalált téged egy lövés.
Sz.: Engem? (Hitetlenkedve kérdezi)
Kv.: Igen, eltalált egy lövés és bekövetkezett az, amiről az előbb beszéltem, de a lelked, az, aki te vagy, tovább él. De a tested...
Sz.: Én vagyok a lelkem?
Kv.: Igen, te magad most lélek vagy.
Sz.: Jó. Ha azt mondod, biztosan úgy van.
Kv.: A tested ott maradt, elhagyta az örökké élő lelked. Lehet, hogy a lövés megperdített, és te erre emlékszel, mint repülésre, de az csak pár pillanatig tartott.
Sz.: Ezért nem találom a családomat? Mi lett a családommal? Égett a falu széle!
Kv.: Lehetséges, hogy ők is ott vannak már abban a világban, ahol te, ha nem is pont veled. Talán hallottad már ezt a kifejezést, hogy túlvilág, másvilág?
Sz.: Másik világ, másik világ?
Kv.: Te most már ott vagy, de nem találod még a helyedet. Ebben akarunk mi segíteni.
Sz.: Nem találom... a helyemet? Most ugyan itt állok, és nem fúj a szél... de nem találom a helyemet!
Kv.: Mondd, azt elfogadod, amiről eddig beszéltünk, ahová eddig eljutottunk? Hogy a testedet elhagytad, és földi értelemben meghaltál? Ezt elfogadod? Vagy kell bizonyosság is számodra?
Sz.: Igaz dolgokat mondtál, igaz dolgokat. Azt kérdezed, elfogadom-e? Nézd, én egy tisztelettudó asszony vagyok. Meghajlok a .... (valóban meghajol a kínai szokás szerint)
Kv.: Asszony, azt mondod?
Sz.: Igen, és én meghajlok az okosabb előtt, meghajlok a tiszteletre méltó előtt! Hogy is vetemednék arra, hogy ne fogadjam el azt, amit mondasz? Hiszen igaz volt minden, amit eddig mondtál.
Kv.: Hidd el, nem csaplak be! Hiszen pontosan azért vagy itt, hogy neked segítsünk. Nagyon örülök, hogy elfogadtad a .....
Sz.: Nem könnyű, nem könnyű! (Zokog)
Kv.: Elhiszem, de abban a pillanatban, amint ezt elfogadod, ennek alapján tovább tudunk lépni, és mindaz, ami a számodra eddig rossz volt, el fog múlni. Elfogadod-e ezek után, hogy van mindannyiunkban egy "mag," a lélek, aki tovább él a földi halálunk után?
Sz.: (Nagyot sóhajt) Ha... ha az volt az a golyó, amit éreztem, ha az volt az az ütés, hogy ott lövés ért engem, meg az a sok ropogás, ami biztos harci dolog volt, akkor lehet, hogy az valóban megütött engem! És aztán a szélvihar... meg hogy én most itt egy okos, tiszteletreméltó emberrel beszélhetek, (mélyen meghajol) akkor el kell fogadnom azt, hogy én, aki itt vagyok, nem lehetek az, aki ott, a faluban voltam, hanem csodálatos módon itt valaki más van, de aki mégis én vagyok. Kérlek, a legmélyebb tisztelettel kérlek, hogy magyarázd meg nekem, mit tegyek, mit tehetek ezek után? Légy olyan szíves egy szegény asszonynak segítséget nyújtani, aki nem tudja, hogy most mi van vele, és mit tehet!
Kv.: Egyet tehetsz, - a legfontosabbat! Te ugyan azt mondtad, hogy nem voltál különösebben hívő ember...
Sz.: Mi az, hogy hívő?
Kv.: Az Istenbe vetett hitre gondolok. Neked talán nem is lehet ilyen fajta, hiszen a kínai valláskör más, mint amit mi itt vallunk, ahol most veled beszélgetünk.
Sz.: Hol vagyok?
Kv.: Te most egy másik országban vagy. A lelkedet idehozták azért, hogy olyan ismereteket kapj, aminek alapján el tudsz indulni afelé a megbizonyosodás felé, ami meg fogja adni a nyugalmadat.
Sz.: Ez nekem nagyon idegen, nem járt út! Én itt egy ismeretlen országban vagyok (pityereg) és még az a csoda, hogy mégis beszélni tudok veletek! Kérlek, bánjatok úgy velem, mint aki semmit nem tud erről az országról, ahol most vagyok! Ne bántsatok, hanem segítsetek inkább!
Kv.: Ne félj, senki sem akar bántani, hanem őszintén, szívből, sok-sok szeretettel segíteni! Az, hogy te egy másik országban vagy és mégis tudsz beszélni, ahhoz ismeretekre van szükséged. Meg is fogod ismerni, mindezekre meg fognak tanítani. Ebben a pillanatban az a fontos, hogy elfogadtad annak a tényét, hogy földi értelemben meghaltál, a testedet levetetted, és hogy te most már lélekben élsz.
Sz.: Akkor kérlek benneteket, legalább a lelkemnek segítsetek!
Kv.: Ezt szeretnénk is megtenni. Azt is kérdezted, hová fordulhatsz, kinek a kezét foghatod meg.
Sz.: Igen, mert én egyedül nem mehetek sehová idegen területen. Kell, hogy fogják a kezemet és vezessenek!
Kv.: Az, aki téged kézen fogva elhozott ide, a továbbiakban is fog téged vezetni és segíteni. De ehhez a te akaratodra és szándékodra is szükség van, mert segíteni csak azon lehet, aki hagyja azt.
Sz.: El kell menjek! El kell menjek, nem maradhatok egy ilyen idegen országban, és ha a hazámba nem mehetek vissza..... Nem mehetek vissza?!
Kv.: Nem, nincs már értelme, hogy visszamenj!
Sz.: Igen, igen... Egyszerű asszony vagyok, de azért ennyit értek. De ha nem maradhatok itt, idegen helyen, akkor valahová el kell jussak! Hogy tehetem ezt meg?
Kv.: Ahogy mondtam: ha végiggondolod azokat az igazságokat, amiket neked mondtam és elfogadod az állapotodat, azt, ami történt veled...
Sz.: Igazság, igazság! Mindig ezeket mondták azok is, akik a falu körül sündörögtek és átrohantak rajta, mindig az igazságot hangsúlyozták, és azt kérdezték, hogy hol van az igazság? Mi az igazság? Az, hogy ég a falunk széle?
Kv.: Azok emberi igazságok voltak, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy az mindig egy bizonyos embercsoport igazsága.
Sz.: Akkor mi az igazság, tiszteletteljesen kérdezem?
Kv.: Az igazság az, amit a Teremtő Atyánktól kaptunk, amit Ő hagyott ránk.
Sz.: Teremtő Atyánk? Milyen igazságot hagyott Ő ránk? Azt, hogy ilyen ez a világ, és ilyen dolgok megtörténhetnek? Mi az Ő igazsága?
Kv.: A szeretet! A szeretet, a megbocsátás...
Sz.: Értelek. Olyan dolgokat említesz, amiben én hiszek. Én szeretetben éltem a családommal, megbocsátottuk egymásnak az apró-cseprő hibákat. Persze, ez nekem idegen ország. De kérlek, magyarázz még nekem!
Kv.: Nem csak az apró-cseprő hibákat kell egymásnak megbocsátanunk. A szeretet mindent megbocsát; megbocsát annak is, aki a halálodat okozta.
Sz.: És a falu?
Kv.: Megbocsát annak is, aki a falutokat lerombolta. Tudom, ez nagyon nehéz, megértem. Az is lehetséges, hogy ott a faluban sokkal többen haltak meg akkor, amikor te.
Sz.: Remélem megérted azt, amit egy egyszerű asszony mond. Tanulatlan vagyok, de nagyon megörvendeztem, amikor olyan szavakat mondtál, amiket én nagyon is jól értek! Szeretet-megbocsátás-békesség! Rettenetes az, amiből én ideérkeztem teelébed, tiszteletreméltó! És nagyon sok rosszat tehettek még, amiről én már nem tudok. Te azt a szót mondtad, hogy megbocsátás. Ha én mélyen a szívembe nézek, akkor tudom jól, hogy most nem apró kis perpatvarokról, vagy családi ügyekről van szó, amit meg kell bocsátani. Azt mondod, hogy azok, akik ott lövöldöztek, és a falumat felgyújtották, embereknek kárt, vagy a halálukat okozták, azok szerencsétlenebbek, nyomorultabbak és sajnálatra méltóbbak azoknál, akiknek leégett a házuk, akiket a golyóik eltaláltak, vagy más kárt szenvedtek? Mert a falum népe áldozat, de aki ilyet csinált, az a szánalomra méltó? Akkor azt sajnálni kell? Ezt nevezed megbocsátásnak?
Kv.: Így van. Látod, te magad is eljutottál gondolataid során oda, amire eddig nem is gondoltál. Ez okozta számodra ezt a kavargást, mert nem gondoltad végig a dolgokat.
Sz.: Ostobaságomat a te tudásod vezette, neked kell érte hálásnak lennem.
Kv.: Ne nekem légy hálás, hanem annak a Mennyei Atyának, Aki megengedte, hogy erre a felismerésre eljuss. Ha Őhozzá fogod a fohászodat küldeni, hogy segítsen meg téged...
Sz.: A Teremtőnkre gondolsz?
Kv.: Így van, már az előbb is mondtam neked.
Sz.: Neki szóljak? Mit szóljak?
Kv.: Igen. Küldj Hozzá fohászt, amiben kéred az Ő segítségét, hogy bocsássa meg minden elkövetett bűnödet, hiszen mindnyájan elkövetünk bűnöket. Őfelé ajánld fel a megbocsátást azokért, akik számodra a halált, a falud számára a pusztulást hozták. Ha nekik őszintén, szívből megbocsátasz, ha fohászkodsz a Teremtőhöz, és kéred Őt, hogy világosítson meg, küldje el melléd azt a segítőt, aki téged majd elvezet oda, ahol megtanulod mindazt részletesen, amiről itt most csak nagyon vázlatosan tudtunk beszélni, akkor el fog jönni számodra is a megnyugvás, és soha többé nem kerülhetsz ilyen szélviharba, ilyen szorongásba, rossz érzésekbe. Lelkileg megbékélve, megnyugodva fogod megtanulni mindazt, amire nem volt alkalmad és lehetőséged, hogy megismerd.
Sz.: Kérlek, tiszteletreméltó! Nagyon örvendezem, hogy az a bizonyos szélvihar idehozott, illetve te ezt valami más, furcsa szóval mondtad....
Kv.: Az őrangyalod, a lelki Vezetőd. Mi így mondjuk.
Sz.: Igen! Legyen ez a neve. Köszönöm neki, hogy idehozott, köszönöm neked, hogy szóba álltál velem és magyaráztál, mert tudod, én magamtól nem gondoltam volna arra, hogy ilyen dolgok történtek velem. De te arra tanítottál engem, hogy Teremtőnktől kell kérnem valamit. Akkor mi történik, ha én kérem Őt? (A hangja megnyugodott.)
Kv: El fogja melléd küldeni azt, aki majd továbbvezet a megismerés útján.
Sz.: Magyarázni fog más is nekem?
Kv.: Igen. De már nem itt a földön, hanem abban a világban, ahol most te vagy. Lehet, hogy az a te lelki Vezetőd lesz, de lehet az is, hogy egy hozzátartozód. Ha jól körülnézel, talán látsz is valahol világosságot.
Sz.: Fölöttünk világosság van mindig. Az ég világos, természetesen.
Kv.: És magad körül nem látsz valakit, vagy valamit?
Sz.: Nem, sötét nincs. Világos van, szép világos köd, nem szélvihar.
Kv.: Mert világosodik már a látóhatárod, a gondolatod, felfogásod, a nézeteid, az elméd.
Sz.: Igen sokat tanultam tőled, tiszteletreméltó. Igen sokat tanultam, és kérlek: azt a bizonyos kérelmet neked el kell most velem mondanod!
Kv.: Próbáljuk meg együtt elmondani?
Sz.: Igen. Égi Atyám, Égi Atyám! Kérlek segíts, adj világosságot! Bocsásd meg nekem, amit elvétettem, bocsásd meg, hogy terhére voltam a tiszteletreméltónak. Kérlek, gondolj azokra, akik azt a sok gonoszságot elkövették, mert azokra különös gondod kell, hogy legyen! Én jól érzem magamat, boldog vagyok, békében vagyok. De ők? Milyen szívvel élhetnek ezután? Bocsáss meg nekik, bocsáss meg a falumnak, a családomnak, és csak a legvégén - kérlek - a Te lányodnak! Ó, Ég Atyja, ha meghallottad, amit mondtam Neked, akkor nekem még jobb lesz.... (Egészen elhalkul a hangja, távozik.)
Kv.: Az Ég Atyja adja meg neked ezt a segítséget!
Közreadja: Kotányi Ottó
|
