|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
A továbbiakban a Mózes V. könyvéből feltett kérdésekre médiumi úton kapott válaszokat adjuk közre. Csak emlékeztetőül: a kérdések a Magyar Bibliatanács fordításának 1992-es kiadása alapján hangzanak el, de ez más fordításoktól csak szóhasználatában térhet el helyenként.
KV.: Körvezető, TSZ.: Tanító Szellem.
KV.: 1,6.: Nagyon tágas földet ír le az Úr, hogy azt vegye birtokba Izrael, de azt soha nem lakták be. Miért ez a pontos helymeghatározás, vagy többről beszél-e az Úr, mint földi dimenziókról? A helymeghatározást az Úr mondta el a Hóreben, ugyanakkor óva inti Izrael fiait, hogy Ézsau birtokait és Lót fiait, tehát Móáb és Ammón birtokait megtámadják, hiszen azokat Ő maga adta e népeknek. A Jézus Krisztus által felfedett titok: az "Ábrahám kebele" létezése rámutat arra, hogy az Úr által kijelölt helyek mindegyike egy többszintes evolúciós színtér, ahová Lót okán még Sodorna és Gomora föld-elnyelte lakói is beemeltetnek, hiszen jogaikat a kiválasztott nép ellenében is megvédi az Úr.
TSZ.: Valóban nagy terület volt kijelölve a választott nép számára, de nem az egész területet lakták be. Mind az áthaladásuk, mind a hódító munkájuk folyamán nekik ott egy komoly és nagyon kemény katonai feladatot kellett ellátniuk, meg kellett azt a területet tisztítaniuk. Ahol ők letelepedtek és éltek, nem volt közömbös, hogy a szomszédos területeiken milyen népek laknak, milyen hatások vannak, hiszen a későbbiek folyamán betelepedtek oda olyan más népek, amelyek már magasabb szellemiséget képviseltek, mint amelyeket a választott népnek onnan ki kellett szorítania, le kellett győznie. Tehát nekik a leendő szomszédaik területeit kellett előzetesen kitisztítaniuk. Ezért volt ekkora terület kitűzve!
"Ábrahám kebele" Ézsau és Lót földje is, az ő leszármazottai is, és ennek magasabb szellemi értelme is van. Mindazok a szellemi lények, akik Ábrahám népéből feltisztulva odáig tudtak emelkedni, azok az Ő "kebelébe" az Ő "testébe," az Ő szent emelkedettségébe tértek meg. Ugyanakkor testi valójukban nemcsak az Ő vérségi vonalát vitték tovább, hanem mindazt, amit ez jelentett: az Egyisten hitet, a ragaszkodást a törvényekhez, az egész népnek tisztulási és felemelkedési folyamatát.
KV.: 2,1.: Izrael a vándorláskor kikerüli Edóm, Moáb és Ammón országát, mert ezek Ézsau, illetve Lót leszármazottai, és saját őseik ellen nem harcolhattak. De miért kellett sokáig kerülgetniük a Széír hegyet, amelyik Ézsau birtoka volt? Van-e itt valami hasonlóság Jerikó esetével, ahol szintén többször meg kellett kerülniük a várost?
TSZ.: Voltak területek, amelyekre nem volt nekik tanácsos bemenni, illetve a leggyorsabb, a legszolidabb, a legelviselhetőbb módon kellett átmenniük! Rokonaik voltak ott, akiket nekik kellett a későbbiek folyamán - éppen haladottságuk és törvénytiszteletük folytán - magukhoz vonni és tanítani. Természetes, hogy ezeken a területeken ők már eleve nem vonulhattak át úgy, mint azok a durva hadak, amelyek karddal vágták keresztül ott magukat, mert tisztelniük kellett azt a rokoni területet, ahol a későbbiek folyamán még feladatuk volt, nem karddal a kézben! A Széir hegy körül-vonulásánál megint arról van szó, hogy nekik a cél érdekében egy bizonyos utat megtéve valamit ki kellett maguk közül tenni, valami olyan elhullásnak kellett történnie, amely szelíd, természetes módon így ment végbe. Itt nem Jerikóról volt szó, hanem egy tisztulási folyamatról, mint "egy téma körül forgásról", amely előbb-utóbb meghozza a maga eredményét, a maga tisztulási folyamatát!
KV.: Miért kellett "rettegtetni" ezeket az idegen, legyőzendő területek népeit, miért nem volt elég a legyőzés? Ez hadászati jelentőségű volt-e egyáltalán? Itt ugyanakkor felmerül a "bosszúálló Isten" fogalma is.
TSZ: Nem, itt nem a "bosszúálló Istenről" volt szó. Napjaitok hadviselé-sében is először erőfitogtatás, fenyegetés az, ami gyöngíti az ellenfél ellenálló képességét! Ez egy harci taktika! Nekik azokat a népeket le kellett győzniük, ami természetesen nemcsak a mind egy szálig kipusztítással, hanem a területről való kiszorítással is járt, mert szükségük volt azokra a területekre. Annak a népnek, akiket ők legyőztek, előbb-utóbb el kellett onnan menekülniük, ki kellett a területnek tisztulni őtőlük! Ez a harci taktika nagy segítségül szolgált, így sokkal kevesebb katonája esett el a választott népnek.
KV.: 2,24.: "Kezedbe adom az emóri Szihónt, ott kezdd el a honfoglalást!" Miért pont ott, miért ez a nyomatékolás?
TSZ.: Annak a területnek az erőssége, a katonai fennhéjázása volt az, amit először meg kellett törni, a környező, a hasonló sorsra váró népek elrettentéséül. Amikor azok látták, hogy ezt az erős és harcias népet legyőzték, tudták jó lesz vigyázni, mert most rájuk kerül a sor. Ez már maga egy kisebb gyengítés volt! Tehát egy olyan helyen kellett elkezdeniük a hadviselést, ami a későbbiek folyamán szellemi, lelki, hangulati előnyt jelentett. Ugyanakkor ez a terület helyileg olyan volt, hogy onnan a többi hadviselésüket könnyebben megtehették.
KV.: Több területen áthaladva, Izrael népének mindenért fizetnie kellett. Nyilvánvaló, hogy itt nem csak fizikális fizetőeszközökről van szó, hanem lelkileg, szellemileg kellett megfizetniük azokért a dolgokért, hogy az Ígéret Földjére, a szellemi önmagukba eljuthassanak!
TSZ.: Természetesen erről volt szó. Olyan területeken mentek át, amelyeket később azon népek foglalták el, amelyek nekik tanítványaik lettek, akikért később felelősséggel tartoztak, hogy azok őtőlük átvegyék mindazt, amiben akkorra ők már erősebbek lettek. Tehát már a megszenvedett, kicsiszolódott tanításaikat, magatartásukat, szokásaikat, törvénytiszteletüket is terjeszthették. Ez is egy fizetőeszköz! Valóban, aranyat, kincseket nem lehet sivatagi vándorlások alatt olyan tömegben összegyűjteni, mint amilyennel esetleg fizethettek volna. Ahogyan a nép létszáma megszaporodott, a nyájaiké nem? Egy olyan állattartó pásztornép korban, ahol a háziállatok képezik a vagyont, a megélhetést, az életet, ott ezzel nyugodtan fizethettek, és fizettek is! Ez anyagi juttatás. Ugyanakkor az áthaladásuk folyamán végezhettek olyan apróbb szolgálatokat, munkálatokat, amelyekre azoknak a népeknek szüksége volt és jól jött nekik. Ez is egy fizetőeszköz! Tehát a szellemiek, a munka, és az állatok is: bőségesen volt mivel fizetniük. Gondoljatok vissza: "Ha megtartjátok rendeleteimet, megsokasítlak, bőséggel ellátlak titeket." - és ez be is következett. Ebből a bőséges szellemi, népi és állatállományi szaporulatból igazán nagyon bőségesen és jól fizethettek egy-egy, akár nagyobb területen való áthaladásért is! Itt nemcsak aranyról van szó.
KV.: Térjünk egy kicsit vissza a számmisztikához: miért kellett Izraelnek 40 évig vándorolnia? Azt szoktuk mondani, hogy ki kellett halni annak a régi szellemiséget hordozó generációnak. A 40-es szám körül nagyon sok más összefüggés is van, sok más helyen is olvashatjuk a Szentírásban, egészen más történésekkel kapcsolatban is.
TSZ.: Nem annyira a számmisztikai értékéről van szó. Minden esetben, ahol a 40-es szám említve van, törvényszerű változás következik, akár a negyvenévi vándorlásról, akár a negyvennapos böjtről van szó. A 40-es szám mindig egy átmenetet jelez, változást egy állapotból egy másikba. Óriási jelentősége van, nem annyira misztikus értelme, mint váltás, változtatás. A ti népi hiedelmetekben is, amikor elhuny valaki, negyven napig még itt tartózkodik a földön. A 40-es szám a változásnak a továbbvitele, kifejezése, a két hatalmas résznek az elválasztóvonalát jelenti. A testben lét és a szellemi lét között van egy határvonal: a változás 40 napos határvonala.
KV.: 2,30.: Szihón nem engedte át Izraelt, pedig Ézsau fiait és a moábitákat átengedték. Miért?
TSZ.: Szihón úgy vélte, hogy katonai erővel a választott népnek ellent lehet állni! Amikor Izrael egy ilyen ellenszegülést letört, megmutatta, hogy mi történik, ha valakinek megkeményedik a szíve és ellenáll. Ez egy példaértékű cselekedet volt.
KV.: 3,1.: Izrael elfoglalja Básán királyságát, egy nagyon komoly területet, 60 várost, ahol kiirtották a férfiakat, asszonyokat, gyerekeket, egy komoly mennyiségű lakosságot. Ez valóban szó szerint értendő, hogy ne maradjon idegen eszme az Ígéret Földjén? Ez olyan mennyiség, hogy az ember elgondolkodik a szeretet és a "ne ölj" parancsolaton! A szentírási szövegben az hangzik el, hogy "az Úr maga harcol értetek." Miért kellett ilyen áron földhöz jutniuk, ha esetleg máshol kisebb vérengzéssel is kaphattak volna?
TSZ.: Ott, és más területeken is, olyan szellemi értékű népesség lakott, amelynek "letelt az ideje," javulni, feljebb emelkedni már nem tudtak. Itt nem egy tömegvérengzésről van szó, hanem "kiölték" őket arról a területről, mint ahogy már más ízben is beszéltünk erről. Arról a területről kiölni őket azt jelentette, hogy akik a harcokban nem estek el, azoknak onnan el kellett távozniuk. Mi történik egy néppel, amelyiknek egy komolyabb csatában elveszett a hadereje? Maradnak az idősebbek, a fiatalok, és a nőknek egy része. El kellett hagyniuk azt a területet, ahol addig éltek, és idegenbe kellett vonulniuk, szétszóródva, esetleg egy hosszabb vándorlásra kényszerítve. Nem kellett kardélre hányni őket, mégis a kard által pusztultak onnan ki! Annak idején a választott nép soraiból sem úgy irtották ki az ellenállókat, hogy megölték őket, hanem nem mehettek velük tovább. Itt a fordítottja történt: azok, akik nem valók voltak már arra a földre, akiknek a helyét már egy jobb, haladottabb népességnek kellett elfoglalnia, azok nem vérengzés útján lettek kiirtva, hanem ily módon. Kettős az a kifejezés, hogy kard által lettek azok onnan kigyilkolva. Ki kellett menniük, ki kellett pusztulniuk, szét kellett szóratniuk a szellemiségükkel, mindennel együtt.
KV.: 3,27.: Miért nem mehetett be Mózes az Ígéret Földjére? Mik voltak azok az okok, amik miatt Ő, aki a vándorlás alatt Izrael egész népét összefogta, vezette, aki a törvényeket kapta az Úrtól és adta tovább Izraelnek - tehát aki egy népet, nemzetet összefogott és istápolt, - nem mehetett be az Ígéret földjére? Mondhatnánk, hogy az ideje lejárt, testileg is elöregedett, de ugyanakkor a szellemisége "odaátról" tovább tudja segíteni Izrael népét. Mózesnek az a hő vágya, hogy bejuthasson az Ígéret Földjére, testi valójában miért nem teljesülhetett?
TSZ.: Találtok-e az Írás olvasása közben olyan részt, amiben az Úr szó szerint megindokolja, hogy Mózes miért nem mehet be az Ígéret Földjére? Nem találtok olyat! Legfeljebb azt, amit Mózes több ízben is említ: hogy miattatok, a ti vétkeitek miatt nem mehetek be az Ígéret Földjére. Lelkiismeret furdalása volt, mert voltak meg nem cselekedett dolgai, amik nyomták a lelkét, voltak megcselekedett bűnei, melyeket elkövetett, és Ő ezt nagyon jól tudta, hiszen olyan emelkedett szellem volt, aki világosan, tisztán látta saját magát is. A lelkiismeret furdalása vetítődött ki úgy, hogy "megharagudott rám az Úr." Ha a hibákért nem is haragszik meg az Úr, de feltétlenül valamit "tesz," amiből az ember észreveszi, hogy nem jól cselekedett! Neki, mint népvezérnek, voltak engedetlenségei, hibái, és bizony bizalmatlan és hitetlen is volt, nem is beszélve arról a bizonyos egyiptomi emberölésről. Ő ennek mélyen tudatában volt, és saját vétkeit kivetítve, joggal várta, hogy elítélést kap ezekért. Azon kívül Mózes már valóban igen-igen elöregedett testileg, mire a határhoz értek. A test embere szerette volna a két szemével látni azt, hogy a népe biztonságba kerülve az Ő vezéri, vezetői munkássága véget ért. Itt Mózes emberi kívánságáról, emberi mivoltáról van szó, de mint szellem, bőven láthatta, gyönyörködhetett benne.
KV.: 4,2.: Az Úr igéihez sem hozzátenni, sem elvenni nem szabad, pontosan be kell tartani azokat, betű szerint. Ez a tanítás az Újszövetség végén is elhangzik, de Jézus a maga tanításait nem a betű, hanem annak szelleme szerint kérte betartani.
TSZ.: Ez szigorú figyelmeztetés arra, hogy tökéletesen és teljes pontossággal tartsák be azt, ami rendelkezésbe és parancsba van adva, abból sem elvenni, sem hozzátenni nem tanácsos. Az a népességben már bizonyos fokig előrehaladottabb volt szellemiekben, de annyira még nem, hogy a parancsolatokat szellemükben ismerjék fel és tartsák be. Az ő számukra biztonság, vezérelv is volt, hogy pontosan be kell tartaniuk az előírásokat. Ez volt a biztosíték, hogy a múló időben azt a szellemi fokozatot érjék el, amit el kellett érniük, ami ki volt tűzve eléjük. Ezért volt annyira szigorú ez a rendelkezés. Ugyanakkor egy kicsit másról is van szó: aki hajszálpontosan betart egy utasítást, parancsot, törvényt, bárminek is mondjuk, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az pontosan végbemenjen, abban hűség, ragaszkodás, megbízhatóság van abban a témában. Ők még ezt a betű szerinti betartást értették, a szellemi értelmét még nem foghatták fel.
KV.: 4,19.: "A Hold és a csillagok előtt ne borulj le... azokat... a többi népeknek hagyta meg az Úr."
TSZ.: Nagyon sokféle és szerteágazó volt a bálványimádás és annak tárgya. Imádták a csillagokat, az égitesteket, mint a sorsukat befolyásoló, velük rendelkező istenített eszméket. A csillaghit - gondoljatok akár Babilonra, akár a régi egyiptomi csillaghitre - eléggé erős volt, de már emelkedettebbek, mint a többi bálványimádó népeké, akik a különféle más eszközökben, tárgyakban, faragott képekben, vagy öntött szobrokban látták - az anyagban! - az Istent. A csillag szellemi is, anyagi is, tehát ez feltétlenül feljebb állt már, mint azok a bálványok, melyeket ki kellett irtani. Természetesen azoknak ki kellett még futniuk a számukra rendeltetett idejüket. Vagy megismerkednek az igazi, szellemi Egyisten hittel, és akkor megmenekednek, vagy még mindig kötötten ragaszkodnak a csillagaikhoz, és akkor lesüllyednek! Itt egy nagyon érdekes "átmeneti" bálványimádásról volt szó.
KV.: 4,34.: Isten maga szólt a választott néphez. Érthetjük-e ezt úgy is, hogy a szellemileg fejlettebb, csiszoltabb emberhez ma is Ő szól a belső hangon, a lelkiismeret, a sugalmazás, esetleg szellemi üzenet láncon keresztül?
TSZ.: Pontosan erről van szó! Abban az időben Mózes népének olyan testi, lelki, szellemi, energetikai állapota volt, ami még nem tette lehetővé azt, ami manapság sokak számára elérhető. Egyre sűrűbben és egyre több mediális képességű ember születik a földre, akik bizonyos fokig képesek a felső szellemvilágból üzeneteket közvetíteni. A ti testetek, "lélekruhátok," szellemetek, egész energetikai rendszeretek egészen más, és ez már lehetővé teszi ezt!
KV.: 5,11.: Az Úr a hiába kimondott nevének következményeiről szól. Mi a szellemi magyarázata, hogy az Úr nevét hiába kimondani nem lehetett? Az Úr nevét még a főpap is egy évben csak egyszer mondhatta ki.
TSZ.: Amit napjaitokban jelent, hogy "az Úr nevét hiába ne vegyed," egészen más, mint volt akkor, amikor nem mindenki tudta, hogy ez egy akkora rezgésérték, hogy maga a főpap sem mondhatta ki akármikor, akárhányszor. Az az energetikai rendszerű, szellemiségű testi ember, aki akkor élt, önmaga veszélyeztetése nélkül ezt a nevet nem mondhatta ki! Ez egy védelem volt! A pap a Szentek Szentjében, abban az erőrendszerben nagy ritkán megtehette az ő veszedelme nélkül. Viszont az Úrnak voltak más nevei, amit ők egymás közt, vagy saját szívükben említhettek, használhattak. Ti már ezt a nevet nem ismeritek, nem tudjátok, de nincs is szükségetek rá. Nektek már szívetekbe van írva az a név, nem kell kimondanotok, csak Hozzá kell fordulnotok! A kétezer év alatt sok minden történt!
KV.: 5,12.: Miért olyan fontos a nyugalom napjára, mint az egyiptomi rabságból menekülésre emlékezni?
TSZ.: Már szó volt róla, hogy a nyugalom napja - a Szellem napja. A munkálkodás napjai után, amikor az anyaggal vannak elfoglalva az emberek, szükség van a nyugalom napjára, amikor nyugszik a fizikai munka, nyugszik az anyagi élettel való foglakozás, hogy olyankor saját magukkal, a saját lelkükkel, a feljebbvalókkal foglalkozzanak. Amikor az a nép az Egyiptomból való szabadulásra emlékezett, tudniuk kellett, hogy a mélyből mi felé törekszenek, hol tartanak most, mit kell még megtenniük. Pontosan ugyanennek kell történnie napjaitokban: honnan indultatok, hová kell eljutnotok? Erre kell a hetedik nap. Nem szigorúan a hetedik nap, de legyen egy "hetedik nap," amikor ez az eszetekbe jut! Őket is figyelmeztetni kellett, különösen olyan vadon körülmények között; nektek igazán nem lenne szükséges a hetedik napon is a munkával, az anyaggal törődni, hanem sokkal inkább egy kicsit feljebb nézni azon a napon!
KV.: 5,22.: Mi az oka annak, hogy a Tízparancsolat leírásai nem teljesen azonosak? Kétszer is olvashatjuk, és az Újszövetségben is, de maradjunk most az Ószövetségnél. Tartalmilag nincs közöttük eltérés, de a tagolódást tekintve már van. Azt is olvastuk, hogy a parancsolatokat maga az Úr írta fel kőtáblákra, de ez nagyon sok lett volna mennyiségre is! Tulajdonképpen mindig csak két kőtábláról beszélünk, amin a Tízparancsolat van. Jézus azt mondta, hogy nem eltörölni jött a Törvényt, hanem magasabb szintre emelni, betölteni, és Ő már két Főparancsról beszél, amiben valójában benne van az összes többi is. Itt, ez a két nem teljesen azonos szövegezés lehet-e fordítási hiba, vagy valami más az ok?
TSZ.: Nem erről van szó. Az első Tízparancsolat, amit maga a Fentebbvaló írt, ahogyan ezt olvassátok a könyveitekben, az valóban sokkal több kellett volna legyen, mint két kőtábla. Honnan jött Mózes népe? Egyiptomból! Ott, az ottani írás képe egy-egy fogalmat, szót jelölt, és bár nem erről van szó, de a ti köreitekben is ismert a gyorsírás. Ezek pici jelek, pontok. És most kapcsoljátok össze a kettőt! Mózes hiába volt erős, de már olyan idős is volt, hogy tőle a hegyről több hatalmas kőtábla lecipelését nem lehetett volna elvárni, tehát kettőre rá kellett férnie, az levihető volt. Rajtuk figyelmeztető, összevont, összezsugorított jelek és formák, nem úgy, ahogyan az mostanában héber írásokkal látható. Jelek voltak ezek, amiket Mózes, ha levisz a népe táborába, és arra ránéz, rámutat, meg tudta nekik mondani, hogy sorrendben mi mit jelent. De hát tudjátok, mi történt azokkal a kőtáblákkal! Hogy az első és a másodikként közölt Tízparancsolat között mi a különbség? Az idő! Mi a különbség attól a ponttól Krisztus Urunk mindent egybefoglaló, Őhozzá vezető szeretet-parancs tanításáig? Az azóta eltelt idő! Amit ti változatnak, bővebb, vagy másabb megfogalmazásnak láttok, az a vándorló nép értelmében, szellemiségében, a már-már engedelmesen betartott szokásaiban mutatkozó olyan időbeli eltérés, amikor ezek kicsit másképpen lettek megfogalmazva. Mert nem másabb a másik Tízparancsolat, hanem egy kis fejlődés látszik benne. Elfogadjátok ezt így? Az első és a későbbi közti alapok is megvannak, ugyanaz, de mégis más, mert alkalmazkodni kellett ahhoz a népességhez, akikhez akkor szólt. Ez az indoka, csak az idő!
KV.: Az egész 6.rész az Úr tiszteletéről és dicsőítéséről szól. Tekinthetjük-e ezt az Újszövetség krisztusi két főparancsának előképéül?
TSZ.: Igen. Amikor Izrael csak évtizedekkel volt utána az egyiptomi kijövetelnek és azon hatásoknak, szemléletmódoknak, amelyeket a vándorlás folyamán el kellett hagyniuk és át kellett alakítaniuk Egyisten-hitre és arra, hogy ők már egy emelkedettebb, kitüntetettebb Isten-hitben éljenek, akkor az egyetlen Isten dicsőítése, annak szellemi hatalmasságának elismerése óhatatlanul szükséges volt, különben visszasüllyedtek volna a régi, nagyon rossz szokásoknak és szemléletmódnak a követésére. Nektek ma már belül, lelketekben kell hordani Isten nagyságának elismerését, dicsőítését, de akkor szükség volt a kimutatásra, mondhatni anyagban való megnyilvánítására. Az akkori parancsolatok, erkölcsi, lelki-szellemi útmutatások mindmáig élnek, átalakulva, átfinomulva.
KV.: 6,11.: "Ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél, minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, kutakat, melyeket nem te ástál..." és így folytatódik tovább a szöveg. Mik ezek? A kiűzött idegen népeké, vagy inkább a szellemi "Ígéret Földjének" javai? Ennek valamilyen szimbolikus üzenetnek kell lennie!
TSZ.: Annak mondható. Ki adta Izrael népének azokat a városokat, azokat a minden jóval teli házakat, kutakat, nyájakat, kincseket? Ki volt az, aki betartotta az ígéretét és mindent adott nekik? Nem azok az idegen népek! Való igaz, hogy amikor a háborús esemény folytán az addig ott lévő és vereséget szenvedett népek kivonultak, ott maradtak a javaik. Itt arról van szó, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, amit ígért nekik Atyjuk, azt Tőle meg is kapták. Ez nem azt jelenti, hogy ők egyszerűen beleültek a mások gazdagságába, hanem hogy ők mindent megkaptak, ami ígérve volt számukra.
KV.: Azok a javak, amik ott maradtak, azokhoz nem tapadtak pont olyan negatív szellemi erők, amelyek miatt ki kellett onnan azt a népet irtani? Hiszen az ő kezük munkái, a "csinálmányaik" nyilván hordozták azokat az erőket, és mégis használhatta Izrael?
TSZ.: Használhatta - volna, ha azonnal ott marad az elfoglalt területen. De tovább kellett menniük, voltak még más feladataik, más területek is, amelyeket szintén el kellett foglalniuk, egy hódító háborút kellett véghezvinniük, egy aránylag nagy területen. A későbbiek folyamán a leggazdagabb és legjobb területek voltak a sűrűn lakottak, a többi rész ritkábban volt, így ebből a szempontból nem fenyegette őket veszély. Különösen azok után, hogy az előző népek bálványimádó kultuszhelyeit, oltárait, szent ligeteit, szobrait, egyebeket, módszeresen és rendszeresen fel kellett számolniuk, mint a legveszélyesebb gócpontokat.
KV.: 6,18.: "Azt tedd, amit jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a földet, melyet esküvel ígért atyáidnak az Úr". Itt megint csak egy szellemi szimbólumra kell gondolnunk, a szellemi önmagunk birtokba vételére, a szellemi evolúció kötelességére!
TSZ.: Távlatokban így van, ez valóban a mának szóló üzenet, de amikor ez az Írás keletkezett és ezek a rendelkezések voltak, ezeknek gyakorlati értelme is volt. Ha azt teszed, amit az Úr parancsol, akkor kerülsz egy olyan helyzetbe, olyan állapotba, ami neked jó, ami a tiéd. A mai emberiségre nézve ennek egy szellemibb értelme van, nemcsak az, ami annak a népnek, akkor és ott, földi, gyakorlati értelmű, anyagi dolgokról szólt.
KV.: 7,1.: Hét népet kellett kiirtani az Ígéret Földjéről. Itt nyilván a hetes szám szimbolikájáról van szó, a leigázandó hét rossz tulajdonságról, amelyeket kiirtva, a szellemileg megtisztult ember bemehet az igazi szellemi otthonába, de miért kellett ezért őket megölni? Nem lett volna elég csak kiűzni őket arról a földről? Igaz, az Újszövetségben azt olvassuk: ha nem irtjuk ki az idegen eszméket, azokat a megszállókat, hanem csak "elűzzük", akkor azok visszatérhetnek, és a sorsunk rosszabb lehet az előzőnél!
TSZ.: Egy olyan nép, amelyik elvesztette területét, és amelyik kivándorlásra, eltávozásra van szorítva, az eleve, természetes módon elpusztul az idegen környezetben; mert az őket be nem fogadja, vagy csak nagyon szűken látja el. Visszatérésről, " vissza-honfoglalásról" semmi körülmények között nincs szó. Egy szétzilált és vert-hadú nép nem ábrándozhatott arról, hogy visszatérjen egy olyan területre, ahol egy haladottabb, szervezettebb, ügyesebb, erősebb nép telepedett le.
+ + +
Közreadja: Kotányi Ottó
|
