2001. III. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Szent István felajánlja az országot és a koronát Szűz Máriának* Széchenyi István imája munkás életért
Kárma és kegyelem a Névtelen szellem tanításában * Névtelen Szellem tanítása az alázatról
Vigasztaló felvilágosítás barátságra vágyódóknak * A mindent átkaroló isteni kegyelemről

     Isten szent nevében köszöntlek benneteket kedves testvéreim!
     És köszöntlek benneteket mindazok nevében is, akik engem ma ide elkísértek. Ha nem tudnátok, elmondom, hogy ilyen esetekben, mikor hozzátok jövünk, egy egész sereg jön velünk a szellemvilágból, olyan lények, akiket éppen az a probléma érdekel, amiről beszélni fogtok. Úgy hogy ti kedves testvéreim, nem csak egymásnak olvassátok fel és magyarázzátok meg felfogásotokat valamely problémáról, hanem az a láthatatlan világ számára is okulásul szolgál.
     Egy olyan szférán jöttem keresztül idejövet, ahonnan hozzám szegődtek olyan lelkek, akik megjárták, nem egyszer e Földet, és akiknek átéléseik és tapasztalataik vannak a barátsággal kapcsolatban.
     Vannak itt közöttük gazdag lelkek, akiknek a barátság a földön sokat adott, sokat nyújtott. Vannak csalódott és összetört lelkek, akiknek a barátság nem adta meg azt, amit vártak. Vannak itt cinikus lelkek, akik nem hisznek a barátságban, sem semmiféle nemes emberi érzelemben, akik tagadják azt, hogy az emberi lélekben tanyát üthessen bármilyen nemes és fennkölt érzelem. és vannak csalódottak ám mégis reménykedők, akiknek habár keserűséggel telt a szívük, mégis remegve várják, elhangzik-e egy olyan szó, vagy egy olyan gondolat, amely újra felkölti bennük a reménységet és megerősíti őket abban a hitben, hogy eljön egyszer olyan idő is, hogy kapcsolatba kerülnek valakivel, akiben nem fognak csalódni. Aki szeretettel fogja közölni velük és éreztetni mindazt a nemeset és szépet,. amit vártak és reméltek.
     Ezt szem előtt tartva, Isten nevében kezdjétek meg munkátokat, mondjátok el mondanivalótokat. Ennek végeztével fel fogok kérni egy testvért azok közül, akik ma elkísértek ide, hogy mondja el a maga gondolatait és élményeit, mindezekkel kapcsolatban.

(A köri tagok megbeszéléséről feljegyzés nem készült. Következzen hát a szellemi vezető által ígért szellemi tanulótárs beszámolója.)

     A barátság nevében üdvözöllek benneteket kedves embertestvéreim !
     Sokat jártam itt a földön, ahol ti éltek most. Fanatikusa voltam mindig, minden életemben a barátság keresésének. Újra és újra eljöttem ide a földre, újra és elölről kezdtem azt az utat járni, amelyről azt véltem, hogy találkozhatok azokkal a lelkekkel, akikkel igaz barátságot köthetek. Életek sorozatán át semmiféle más kapcsolatba nem léptem, sem kérésre sem könyörgésre. Később magam választottam öntudatosan olyan családi kapcsolatot, ahol korán elhagytak a szülők, testvéreim nem voltak és így várhattam, leshettem, kereshettem fáradhatatlanul azt az embert, aki baráti kezet nyújt és azt a kezet soha nem húzza ki az én kezemből, hanem kitart velem mindig. És voltak barátaim, számtalan sokan, amit elbeszélni sem lehet, s én mindannyiszor azt gondoltam: na most megtaláltam az igazi barátot.
     Gyermekkoromban játszópajtásaim között kerestem, s az iskola padjaiban szőttük, szövögettük a barátság szálait. Ifjúkoromban, érett férfikorban véltem megtalálni az igaz barátot. S mit mondjak most: igaz barátságok voltak ezek, vagy sem? Úgy éreztem, hogy igazi barátság volt valamennyi, akkor és azokban a napokban, amikor éltetett, melegített, segített, bátorított, erősített. Később, amikor megszűnt egy-egy kapcsolat, úgy láttam: nem volt igaz a barátság. S mégsem lehet ráfogni egészen, hogy nem volt az, mert voltak időszakok, amikor annak éreztem, mert érezhettem áldását és megsegítő erejét. - A gyermekkorban is van igazi barátság. Mert a gyermek boldogan röppen oda, ahol sejti azt a másik gyermeket, aki őt megérti, aki vele egyforma játékot szeret, ugyanannak a könyvnek örül, ugyanolyan célkitűzései vannak, akivel boldogan bújnak össze, terveket kovácsolnak, megbeszélik apró-cseprő dolgaikat. Abban az időszakban igazi, boldogító barátság ez. Mert az örömöket szerző érzések erősítenek s előrevivő erejűek a maguk idején és mint igaz értékek elkísérik az embert, a lelket, időn és távolságokon át. Ezek a rövidebb vagy hosszabb ideig tartó barátságok azok, amelyeken át eljut a lélek oda, ahol örökké tartó eszmékért lelkesedik már, ahol olyan emberekkel és olyan szellemtársakkal kerül össze, akik hasonló értékekért munkálkodnak, s ott a szívek összedobbannak, a tekintetek egy cél felé vetődnek és az igaz, örökké tartó barátságok itt köttetnek meg.
     A korábbi útszakaszon kötött barátságok lehetnek igazak a maguk idejében, a maguk helyén, de nem örökké tartóak. Mert az örökké tartó barátság ott kezdődik, amikor megismerte a lélek az örökké tartó szeretetet. De amíg idáig eljut, számtalan válfaját és próbáját kell kiállnia a barátságnak. Akkor is, ha tagadja, akkor is, ha vallja. Minden ember kerül baráti kapcsolatokba, minden ember vágyódik is rá, és ha közvetlen környezetében nem találja meg, gondolatai elszállnak, túl a felhőkön és ott a láthatatlanban keres magának barátokat.
     Baráti szívekkel van telve a mindenség, mert túl testvéri érzéseken, minden léleknek van valakije, akiért külön-külön testetöltéseket vállal, szenvedéseket vesz magára, áldozatokat hoz érte, hogy elvihesse őt oda, ahol örök az élet.
     Barátság van! A legalacsonyabb fokozaton is. És mindenki vágyik minden fokozaton erre, a legtisztultabb baráti érzésekig. Ezért testvéreim, senki ne mondja közületek, nekem nincs igaz barátom, nem tapasztaltam, nem éltem még át. Minden ember életében volt olyan szakasz, amikor érezhette boldogító hatását egy másik szív közellétének. Ezekért az életszakaszokért külön hálát kell adni Istennek, még akkor is, ha csalódásba fúltak, ha a veszteségtől fájdalomban vonaglott a szívünk. Megfizethetetlen órák azok, amelyeket valamelyik embertársunkkal, akár kicsi korban, akár később, baráti összhangban töltöttünk.
     Magam is rengeteg csalódáson mentem keresztül és sokszor sírtam és zokogtam egy-egy barát elvesztésén. A barátot elvesztettem, de nem vesztettem el azokat az órákat, amelyeket vele töltöttem. Azok megmaradtak, ott vibrálnak az örökkévalóságban, és számomra mindenkor felejthetetlen emlékezések lesznek.
     Mi mindnyájan, akik itt voltunk ma közöttetek, örömmel hallgattuk végig mindazt, ami elhangzott a barátsággal kapcsolatban. Felelevenedtek azok az idők, amikor mi is a földön jártunk és ugyanígy láttunk és éreztünk, mint ti. S ha láttátok volna a szellembarátok seregét, hol az egyik bólogatott helyeslően, hol a másik mosolygott elnézően, hol a harmadik örvendezett, mert kimondtátok azt, amit ő is érzett, vagy érez ma is. És mindezeken felül azt mondom nektek: minden órát becsüljetek meg, amit baráti, meghitt beszélgetésben töltötök el egy másik emberrel. Ezek az órák előbbre viszik a lelkeket azon az úton, amelyen járniuk kell. Hatalmas segítőeszköz ez az Úr kezében, mert felébreszti a kölcsönös bizalmat, ha csak rövid időre is, a lelkekben egymás iránt. Természetesen, mennél hosszabb ideig tart, annál kitárultabb, annál értékesebb a barátság.
     Tehát ne tagadjatok meg ti sem senkitől semmiféle baráti szolgálatot, mert ez sokkal jobban lendít előre az úton benneteket, mint azok a szolgálatok, amelyeket a szorosan egymáshoz tartozók tesznek egymásért. Mert ezek kötelezőek, azok pedig a szív spontán kivetülései, ezért értékben messze felülmúlják az előbbieket. De hát meg van mondva, hogy mindennél jobban őrizzétek meg szíveteket, a baráti érzéseknek a fészke a szívben van, onnan indul ki minden élet. A baráti érzések és a baráti szolgálatok az örökkévaló életet szolgálják.
     Mindannyiunk nevében hálás köszönetet mondunk nektek mindnyájatoknak és ajánlunk benneteket Isten kegyelmébe. Az Ő jósága és szeretete árasszon el mindenkit! Ámen.
     Isten veletek!