|
KARMA ÉS KEGYELEM A NÉVTELEN SZELLEM TANÍTÁSÁBAN
Az emberszellem élete, az igazság szilárd talaján teljesedik ki. A testetöltött szellem - a földi ember - elvesztette ezt a biztonságot nyújtó közeget, s hajójával a vízre szállt, ahol ki van téve az állhatatlan elem mindenfajta mozgásának, és hol a hullámhegyek tetején élvezheti a napfény ragyogását és melegét, hol a hullámvölgyek sötétjében retteghet a visszahulló hideg tajték mindent elborító árjától.
Néha rohanó vadvizeken kell úgy irányítania hajóját, hogy neki ne csapódjon a meder zátonyt alkotó szikláinak; nagy ritkán pedig tiszta, mély vizű tavakon evezhet végig nyugodt, egyenletes csapásokkal és élvezheti a feje felett tündöklő azúrkék égbolton átúszó fehér gomolyfelhőket, s gyönyörködhet a vízpart zöldellő fáiban, virágzó bokraiban, tarka rétjeiben és a mögöttük vonuló dombok lágy hajlataiban, s a felettük magasló hóborította hegyek csipkés gerincében és csúcsaiban. A tájkép változó és gyakran egyhangú, unalmas, véget nem érő homokpartok között lassan hömpölyög az életfolyó, majd füstös szürke városokat szel keresztül és ott elszennyeződik a folyóvíz; aztán összeszűkül és meredek sziklafalak között, vad rohanással töri át az elébe tornyosuló hegyeket, majd limányok, zúgók, örvények teszik nyugtalanná folyását, míg végül lelassul, kiszélesedik és befejezvén futását; csendes megadással ömlik bele a világtengerbe.
A hosszantartó utazást sok-sok kikötőben való hosszabb-rövidebb tartózkodás szakít meg. A kikötőket és a bennük való veszteglést, már az életeket irányító hatalmak jelölik ki, szabják meg, az azokban való mindenkori életvitel elbírálása alapján. Útipoggyászt is visz és hoz magával minden egyes tartózkodási helyéről az emberszellem. Ebben a csomagban találhatók az életeredmények, melyek az elvégzett munka és magatartás alapján hol nehezebbé, majd könnyebbé teszik a batyu súlyát. A kezdetben súlyos tehernek a célba érkezéskor könnyűvé, mondhatni légiessé kellene válnia.
Minden kikötő egy-egy földi életet reprezentál. S a testben való élet mozgást és cselekvések sorozatát is jelenti. Ezeknek a tetteknek a minősége az életeredmény meghatározójává válik.
Témánknak megfelelően, a cselekvésből eredő hatások érdekelnek most bennünket, kiváló tanítónk, a Névtelen Szellem megvilágításában.
A kárma szanszkrit szó és egyszerű meghatározással, nagy általánosságban cselekvést értenek rajta. A kárma sarkalatos törvénye - a hindu filozófiában - ennél sokkal többet jelent: a cselekvések sorozatát, a tettet, annak látható és láthatatlan hatásaival és következményeivel együtt. Buddha világos meghatározása szerint:
"Éppoly nehéz volna elválasztani a tettet a hatásaitól, mint a dob szavát a dobtól."
Ha ezt a törvényszerűséget magyarul akarjuk kifejezni: ok és okozat, tettek és következményei megnevezést használhatunk. Láthatatlan Tanítónk a már eléggé meggyökeresedett szanszkrit szót és a magyar kifejezést is használja megnyilatkozásaiban.
Most pedig vegyük szemügyre, hogyan vélekedik Névtelen Szellem a kármáról, majd azzal összefüggésben a kegyelemről.
+ +
+
A kárma törvénye pedig nem más, mint az igazsággal való folytonos ütközés következménye.
Az ember nem azért ölt testet - mint ahogy azt ti magatokban tévesen kialakítottátok -, hogy itt a bűneiért, tévedéseiért, hibáiért megfelelő szenvedéseket és bűnhődéseket vegyen magára, és ezzel mintegy letörlessze azokat; mennyire szegényes és mennyire megtévesztő ez a felfogás.
Tulajdonképpen ez a testi élet csak átmenet, csak időleges tartózkodás a látszatvilágban, - hiszen ez csak látszat. Mindennek ami van, legyen az öröm és boldogság, vagy fájdalom és szenvedés, gyökere a láthatatlan világban van, a ti láthatatlan lelketekben a szellemvilágban. Életetek gyümölcseit is oda viszitek át.
A kárma törvénye vezeti végig az ember lelkét a fejlődés vonalán; azonban ez a törvény nem a legmagasabb és végső szava a Mindenhatónak. A szemet-szemért, fogat-fogért törvény arra az igazságra tanítja az ember lelkét, hogy neki minden feltétel nélkül meg kell keresnie azt az egyenes utat, amely felfelé vezet, mert akár balra, akár jobbra tér le az egyenes útról, mindenütt megüti magát. Ez azért van, mert az igazság törvénye és korlátja áll őrt a fejlődés vonalán mindenütt, és aki megütközik az igazság törvényével, ám lássa annak következményeit!
A kárma törvénye vezeti az embert: kötelességeket ró reá, munkát szab eléje, tanulnivalót ad neki, amelyet agyába kell vésnie, a munkát el kell végeznie, a kötelességeknek eleget kell tennie.
Aki nem akarja ennek a világnak a terhét hordozni, aki nem akar megfelelni annak, amiért őt a fejlődés törvénye az életbe szólította, az visszamarad, és nemcsak visszamarad, hanem rosszabb helyzetbe is kerül. Ugyanis minden elmulasztott feladat, amelyet nem tölt be, minden el nem végzett munka, terhesebbé teszi körülötte a környezetet, elveszi tőle az elérni remélt eredményeket. A kárma, a szemet-szemért, fogat-fogért törvény azt mutatja, hogy az embernek minden tévedése és bűne azokban a következményekben üt reá vissza, amelyeket a földön testi életében mint hatást kiváltott és megrögzített. Tehát ezeket a hatásokat, ezt a meglévő rosszat fel kell számolnia, mert ezek szenvedéseinek maradékai, amelyektől szabadulnia kell, mint olyan dolgoktól, amelyek nem ütik meg azt a mértéket, amely a szellemi fokozatához méltó.
Meddig szükséges az embernek a kárma igazsága?
Ameddig le nem vonta belőle a tanulságot és meg nem tért; addig, amíg az emberszellemnek szüksége van azokra a tanulságokra, amelyeket csak tapasztalat útján szerezhet meg, és ameddig csak ezen az úton képes elfogadni az igazságot. A kármának tehát eddig van nevelő hatása.
A tévedés, a megtorlás, amely előttetek az igazságot a kárma alakjában tünteti fel, mind - mind csak mellékes tünetei, múlandó formái az igazság keresésének, mert az isteni igaz; egységben fejezi ki magát; az isteni. igazság sir, ez jajgat a szenvedő emberben, ez kiált segítségért a sínylődő állatvilágban; ez jajong a természetben: mert semmi nem összhangzatos, egybefolyó, hanem mindmegannyi széttört darabka. Azért fáj a szenvedés, mert az isteni igazságnak fáj az. Minden szenvedő emberlélekben az isteni igazság szenved.
Miként a tiszta szellemek munkálkodnak Isten akarata szerint - nem befolyásoltatva kármáktól - akként a lélek is, aki igazán Istenhez tér, és minden erejével Isten munkájába áll be, akadálytalanul munkálkodhat, s a kárma nem befolyásolja, mert Istennek munkások kellenek, nem vezeklők. És amint az utóbbiak nem mentesülhetnek annak az alantas világnak szenvedtető körülményeitől, amelyben munkálkodnak, úgy a tiszta szellem sem, ha ide alászáll. Mert a munka egyetemes törvény, s egy alantas világ alantas színvonala ránehezedik kicsinyre-nagyra, bűnösre-igazra egyaránt. Mi lenne, ha az embernek minden kicsiny tévedéséért számolnia kellene, és mindent meg kellene kóstolnia! Akkor sohasem menne a világ előre, sohasem fejlődhetne. A gonosz gonoszt nemz, a jó pedig jót, a hatványozódásaiban. A gonosznak megtörik ereje az isteni törvényen, amely a gonosznak nem enged előmenetelt egy jottányit sem részleges igazságaival. Mert ameddig gonosz a lélek, hiába szenved át száz halált, mégsem emelkedik feljebb, mert a száz halál következményei is még mindig csak a gonosz igazságaival töri meg azt a nagy és hatalmas igazságot (a szeretetet) ami az Istené. Az isteni törvény azonban rendíthetetlen marad a gonosszal szemben, mert nem a rossz szellemeket, hanem a gonosz elveket vetette ki Isten a külső sötétségre.
A kárma nagyon alacsonyrendű út csupán, amely az ember értelmét elvezeti ugyan azokhoz a kisebb állomásokhoz, amelyeken megismerteti vele a helytelent, a rosszat, s megismerteti - a szenvedéseken keresztül - helytelen elgondolását, de vajon megmutatja-e, hogy miképp gondolja el a törekvő ember és merre keresse az igazságot? Erre az ember nem felel, mert nem is tud felelni. Ez egy magasabb világnak, egy magasabb szellem síknak a tudománya, ahová a hitet kereső a maga eszével, értelmével fel nem emelkedhet, csakis azzal az erővel, amelyet sok-sok szenvedésen keresztül szerez a lelkében.
Ameddig a téves irány rossz eredménye meg nem szűnik, addig nem élvezhet tartós békességet az, aki eredménytelen tévelygéseivel az isteni törvény ellen cselekedett, és ilyenekkel szórta tele maga körül a világot. Az ezekből származó sok fájdalmas eredmény felduzzad, s hatalmas árrá dagadva elragadja és maga alá temeti létrehozóját.
Ez a kárma törvényének ereje.
Az egyszerűségben és engedelmességben van az a nagy erő, mely megbontja a kárma törvényét és fölmenti annak foglyát avégett, hogy az Isten szabadosa lehessen.
Mert a földi élet sem a hibától megtisztult szellemeknek, sem pedig a hibákba mind mélyebbre süllyedő szellemeknek nem lehet fejlődési állomása. Azt mondhatnánk, hogy a mennyek országának ez az előcsarnoka.
Csak a jónak az elfogadása által jut előbbre a szellem. Tehát nem létezik az a kárma, amit ti gondoltok, csupán megtérés van. Nem tesztek semmit jóvá, csak lélekben Istenhez kapcsolódhattok, s akkor Isten az ő bölcs és tökéletes törvényével úgy egyengeti a részleges igazságokat - az apróra tört tükördarabokat - a ti életetekben is, hogy az egésszé válik, mert az Ő törvénye kerek egész, amely nem tűri meg az eldarabolódást.
Az igazán megtért léleknek nincs kármája, annak csak munkája van. Ez a munka az isteni jónak és igaznak megvalósítása ott, ahová őt az Isten állítja, amikor az isteni akarat beszédre indítja, szólja az Isten igazságát, amikor hallgatnia kell hallgat, mert a hallgatásban sok erő és hatalom van; ahol tűrnie kell, ott tűr, és ahol cselekednie kell, ott cselekszik, nem nagyot, önmagát felülmúlót, csak mindig azt, ami szükséges; ami ezen felül van, azt nem Isten kívánja, hanem a hiúság, vagy a nagyravágyás. Mert ha abból akartok kiindulni, hogy kinek milyen a formája és a kármája, akkor nagyon eltévedtek, lévén úgy a külső forma, mint a kárma, a múltnak képeivel megfestett lapok. Nektek, hivő embereknek azonban nem szabad a múlthoz ragaszkodnotok, mert a tiétek a jövő, és az a lehető legfontosabb, hogy ezt megértsétek.
A kárma törvényét Krisztus Urunk sehol sem tanítja, hanem arra oktat, miszerint Isten könyörülő szerető Atyánk, aki meghallgatja a benne bízók könyörgését és megbocsátja a bűnöket, felfüggeszti a következményeket, és a bűneiket megbánókkal és javulni vágyókkal szemben kegyelmet gyakorol.
Egészségtelen és helytelen az a felfogás, amely ellen harcot indítottam már, hogy a rossznak, mint megtorlásnak helye van az életben, mert végeredményben az is a jót szolgálja. Ez a nézet teljesen téves, mert az isteni bölcs elrendezés ellen lázítja a fejletlen lelkek érzésvilágát, amikor a kárma elméletének akarja igazolni a gonosz létjogát, és így gyengíti a hitet, az Isten iránti teljes bizalmat, az Isten segítő és könyörülő hatalmában való bizakodást.
Ha a kárma igazsága valóban kikerülhetetlen lenne, vajon haladhatna-e csak egy lépéssel is előre a fejlődés ezen a világon? Vajon nem lennének a népek évezredeken és évmilliókon keresztül a szenvedés állapotához láncolva, ha ez a törvény olyan hatalmas és megmásíthatatlan lenne? Hiszen ha a pogány igazság, a pogány kárma hatalom volna, akkor nem mondaná az Úr az igéjében, hogy nem kívánja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen!
Az ember, amikor felületesen gondolkodik és a kárma igazságával megfertőzött hitével akarja magának megmagyarázni a rengeteg szenvedést, egyszerűen arra a megállapításra jut, hogy bizonyára ezek az emberek, akik ma ettől szenvednek, hasonló bűnöket követtek el másokkal szemben. Ezzel megnyugszik, az igazságot kiegyenlítve találja a földi életben, s tovább nem gondol erre; ellenben boldogan gondol arra, hogy a kármának ez az áradata őt kikerülte, így bizonyára nem követett el hasonló vétket.
Hol van hát akkor a kárma hatalma? - Sehol! De van ravaszság, amellyel a bukott lélek minden tévedését és bűnét az igazság és méltányosság leplébe szeretné takargatni, mert érzi, hogy az igazság könyörtelenül bevilágít a lélek legérzékenyebb, legsebesültebb részébe is, hogy meggyógyíthassa azt tévelygéseiből, mert az igazságtól még a legelvetemültebb ördögök is félnek.
A kegyelemnek csupán eszköze a kárma. Ez tehát nem maga a kiengesztelődés, mert hiszen a kárma maga semmi, és azért, mert valaki ebben bizakodik, száz és ezer életen keresztül sem változtathatja meg az igazságot. Hanem a Kegyelem újjáteremtheti, átalakíthatja, új forrásokat, új életlehetőségeket nyithat meg a lélekben, amelyek eltakarhatják a régi bűnnek, a régi tévedésnek a keletkezési helyét. Ilyenformán az ember sok rossz kármát felbonthat, mint ahogyan a tornyosuló felhők elé harangozni szoktak, hogy azokat eloszlassák a hangnak rezgésével. Így a jó cselekedetek által a rossz kármákat meg lehet enyhíteni úgy, hogy mire az eshetőségek szerint azokkal találkoznia kellene az embernek, áldást hozó esőt hoznak a fenyegető, vészes felhők.
A rossznak nincs létjoga sem a kárma alapján, sem a megtorlás, sem a javítás céljából, mert "békességre hívott minket az Isten." Szenvedéssel nem javíthatja, nem igazíthatja ki senki az igazság számláját, hanem egyedül és csakis egyedül a megtéréssel, azzal, hogy magát alárendeli az Isten igazságának.
Annak pedig, aki a sötétség szolgálatába szegődik, a jutalma csak sötétség lehet; annak, aki az igazság ellen harcol, vezekelnie kell. Mert mindenki, aki az igazságot, a világosságot, a jót szenvedteti, kárhoztatja és megsemmisíteni törekszik, az Szentlélek elleni bűnt követ el.
A Szentlélek elleni bűnre pedig sem ezen, sem a másvilágon nincs bocsánat, azért vezekelni kell, azért kármával kell fizetni. Íme a Szentlélek elleni bűn következménye: a tiszta kárma, azaz olyan élet, amelyet a kegyelem meg nem enyhít. Mert valaki a jó ellen vét és a lelkében lévő rosszat arra használja, hogy a jó szenvedjen, az a rossznak jutalmát veszi és számára nincs bocsánat, az tiszta kármát él, és ebben az ő rideg életében kell megtanulnia, hogy pálcát törni ember, senki felett nem jogosult.
Csakis Isten kegyelme szabadíthatja meg az embert hibás természetétől, az teremtheti újjá és öltöztetheti fel mennyei természetbe, melyen nem fog a halál s a kárhozat törvénye.
+
Amint az előzőekben olvashattuk, a kárma törvénye nem a legutolsó és a legmagasabb rendű szava a Mindenhatónak, akinek számunkra felfogható legfőbb tulajdonsága a szeretet. Ámbár úgy tűnik, hogy a kárma törvénye az igazság végrehajtója, az Atya szeretete mégis lehajol a bűnt-bűnre halmozó teremtményéhez és kegyelmével lehetőséget nyújt a bűnből való szabaduláshoz. Hogyan és milyen módon? - azt megtudjuk a következőkben tisztelt Tanítónktól.
+
Az igazság az, hogy Isten megérthetetlenül jó.
Ez a szeretet, mihelyt bukott világokat ér, kegyelemmé alakul át. És valóban, ez a kegyelem mindenkire, jóra, rosszra, tisztára és tisztátalanra egyenlő erővel, személyválogatás nélkül sugárzik alá, mert Isten napja egyformán süt jókra és gonoszokra.
Igenis testvéreim, kegyelem van, egyéni gondviselés van, kegyelmi idők is vannak!
Az alázatosság önmagunk értéktelenségének tudata. Ez az, amit e kegyelem szeret, amivel a kegyelem összefér, amivel a kegyelem együttműködni képes.
Istennel szemben nincs egyetlen lélek sem, aki igaz és aki igazára hivatkozhat. Istennel szemben mindnyájunknak a kegyelem legalázatosabb kikönyörgésére van csak jogunk, őreá bízván, hogy ezt a kegyelmet mikor, milyen mértékig, ki által, és hogyan ajándékozza nekünk.
A megtérés nem más, mint Isten kegyelmének egyik megnyilatkozási formája. Isten kegyelme aláárad a földre és akik be vannak írva az élet könyvébe, azoknak szívét megérinti ennek a kegyelemnek egy sugara. Isten igazsága a kegyelem, az emberek igazsága pedig: a megtorlás. Isten célja a szeretetet táplálni és ápolni a Földön; a szeretetnek pedig a legkiválóbb és leghatalmasabb tápláléka: a hála. Isten elengedi a büntetését annak, aki az ő jóságát képes megérteni, hogy még nagyobb hálát fakasszon a szívében, mert ennek a hálának nyomában nagyobb tetterő, nagyobb lelkesültség, nagyobb szolgálatkészség, egészen az áldozatig, az önfeláldozásig menő szolgálatkészség ébred fel azokban a lelkekben, akik a bocsánat kegyelmében részesültek.
Nem a pogány kárma, nem a születések sokasága, nem az életek sokszínű változata az, ami az emberi lelket tökéletessé teszi és a mennybe eljuttathatja, hanem egyes-egyedül csak Isten kegyelme, amelyet egy asszony magvában megígért. Isten egyszülött Fia eltiporja a kígyó fejét, megtöri annak hatalmát. Krisztus útja, Krisztus világossága, a kegyelem az egyedüli, amire az emberi lélek számíthat a felemelkedése során. Óriási különbség azonban a kegyelem szerint cselekedni, vagy a törvény kényszere alatt.
Utóbbi esetben a szellem nem képes szeretetet indukálni. Olyan ez, mint az a fa, amely levelet hajt, de virágot nem, mert ez még nincs benne a természetében. De a léleknek virágot is, gyümölcsöt is kell teremnie, minderre pedig önmagától nem képes, csupán az Isten kegyelméből.
Emberi okoskodással, emberi számtörvénnyel nem lehet arra nézve mércét felállítani, hogy ki tért már meg, és ki nem, ki milyen mértékig tért meg, ki él kármát, ki él áldozatos életet? Annyi bizonyos, hogy a megtérés csodákat művel az emberek lelkében. Isten kegyelme az a napsugár, amely megérleli az emberi lélekben mind azt a szépet és jót és felszínre hozza mindazt, amire természete szerint alkalmas.
Tinektek a kegyelem a törvényetek, az igazságotok; mert ha nem hisztek az Úr kegyelmében és nem tartjátok Őt elég erősnek, akkor a hitetek semmivel sem feljebbvaló a pogány igazságok kárma törvényénél. Ha nem gyakoroltok irgalmasságot az elbukottakon, és nem siettek fölemelni azokat, akik gyöngéknek látszanak: vajon számíthattok-e kegyelemre, az isteni kegyelemre? Mert nem állhat meg a maga erejéből egyetlen teremtett lény sem, csak a kegyelem, a szeretet által. Azért testvéreim ebből a tévhitetekből gyógyuljatok ki, ugyanis nincs más hatalom, nincs más erő, mint az isteni kegyelem, isteni hatalom.
Egészen közelről akarom nektek megvilágítani az úgynevezett sorsot, a végzetet, amely ellen szerintetek semmit sem lehet tenni. Én azt mondom, hogy igenis lehet. Nem a ti magatok erejéből, nem a ti ismeretetekből, hanem a Krisztus kegyelméből, aki titeket megkeresett, aki titeket fölemel, aki titeket megtisztít, megszentel és majdan megdicsőít abban az örökkévaló életben, amelyre készültök múlandó életetek minden percében.
Az élet ugyanis nem beszédből, nem elméletekből, nem bölcseletekből áll; az életet élni kell a maga valójában úgy, ahogy az Isten az ember elé adta. Az életet pedig helyesen élni - azaz úgy, hogy az ember mindent betölthessen - csak Istennel egybekapcsolódva lehet.
Ti, régi elméleteitek alapján azt mondtátok a keletiekkel együtt, hogy az ember sorsa előre el van rendezve, az ember csak keresztülhalad azon, ami a sors könyvében meg van írva.
Én ezzel szemben azt mondom, hogy a sors könyvében sok minden meg van írva, aminek meg kellene történnie és nem történik meg.
Az ember ugyanis gyarló, tévelygő természetével sok feladatot, amelyet születése előtt már előre megszabtak számára, nem képes teljesíteni.
Így tehát az Isten kegyelme nem hagyja el az embert a maga tökéletlenségében, hibáiban és bűneiben, ha az ember alázatosan az Ő kezébe teszi le sorsát és átengedi magát Isten akaratának, hogy az lelkében és életében munkálkodhassék.
Minden az Isten kezében van. De az Isten kegyelmét úgy kell érteni, hogy Ő azt készen tartja a hivő lélek számára, de abban hinni kell, hogy az ember azt el is nyerheti, arra rá is kell támaszkodnia, sőt a léleknek mindent meg kell tennie ennek a kegyelemnek az elérése végett. Ha valaki nem képes abban hinnie hogy a kegyelmet csakugyan elérheti, akkor mindig habozik, és hol feléje nyúl, hol pedig képtelen azt elérni. Az Isten kegyelme semmit nem erőszakol az emberre, mert ilyenkor is az emberi lélek választására van bízva, hogy mi felé nyújtja ki a kezét.
Erőszakkal senki sem ragadhatja magához azt ami még kellően nem érett meg számára: mindenhez meg kell érni, és ha valaki késlekedik az örökkévalóhoz kapcsolódással, a lehetőségei mindig szűkebbek lesznek. Azért, amint a földi élet lehetőségei szűkülnek, - mert hiszen az évekkel az eshetőségek nem bővülnek -, ezekkel a szűkülő eshetőségekkel mind szegényebbnek érzi magát a lélek s megfosztva érzi magát olyan valamitől, amihez előzőleg még ragaszkodott és amelytől várta megelégedettségét. És, amint ezek az eshetőségek csökkennek, ezzel a remény is fogy, s a lélek számára mindig kevesebb és kevesebb erőforrás áll már csak rendelkezésre.
Azért azt mondom: a Krisztus szolgálata, a Krisztus igazságának a lelketekben való megvilágosodása legyen a legfontosabb, és akkor betöltitek a hézagokat, amelyek nemcsak ebben az életben keletkeztek, hanem a régebbi életeitek helytelen felfogásából és céltévesztéséből származtak. Ha ezt helyesen fogjátok fel, akkor láthatjátok, hogy az a kárma elmélet, amelyet egy alacsony szférában valóságnak hittek és dolgoztak fel maguknak a szellemek, nem egyéb mint egyik tévelygésből a másikba való átmenet és a szellemnek abban való stagnálása.
Az Úr Jézus tart számon minket és figyeli minden lelki megmozdulásunkat; figyeli azokat, akiknek szolgálatot osztott ki kegyelemből; mert az a legnagyobb kegyelmi ajándék, amikor nevünkön szólít az Úr és munkával bíz meg. Bármilyen a munka, csak a célt látjuk, amelyet közelítenünk és elérnünk kell, hogy az Úr akarata beteljesedhessen, megvalósulhasson rajtunk keresztül. Ez a megvalósulás nem azt jelenti, hogy mindenen keresztül erőszakosan, tűzön-vízen, a lehetetlent súrolva nagy erőlködéssel igyekezzünk a saját igazságunkat érvényre juttatni. Ez nem egyezne meg az isteni bölcsesség előrelátásával.
Az anyagi világok minden körülmények között a kegyelem megtestesítői, s az anyagi testben való élet a kegyelem ajándéka.
Az anyagi világokon a természet éppen olyan tiszta mint a felsőbb világokban, s az ottlévők éppen olyan híven végzik feladatukat lent, mint fent. A természetet éltető erő nem oka semminek, ami rossz, mert Isten túláradó szeretetének élethulláma ez, amely mindent magához vonz.
Boldog ember az, aki földi életét a kegyelem megismerésének szenteli, mert ezzel a mulandóságból az örökkévalóság birodalmába lép át. A mulandóság helyett, mely folytonos átalakulásnak, változásnak van alávetve, a változhatatlanság természetét ismeri meg, s ennek alávetve, a változhatatlanság természetét ismeri meg, s ezzel átlép a halál alkalmával az örökkévaló életbe. A kegyelem az az elrejtett kincs, amely felett és mellett elhaladnak az emberek, de mivel igen kevesen ismerik mint értéket, sem nem becsülik meg, sem nem használják fel földi életükben. Csak utolsó órájukban, a halál közvetlen közelében sajnálják hiábavalóságokkal eltöltött életüket. De akkor már hiábavaló a bánat, a jóravaló igyekezet; szegényen és gyengén térnek meg a testnélküli életbe, hogy ott bánkódjanak könnyelműen végig élt kegyelmi életük felett.
Azonban az eltévelyedett szellemnek Isten módot ad arra, hogy a kegyelem fényében, világosságában, isteni származásának tudatára ébredjen és keresse az utat- módot, mely az igaz élethez segíti.
Nincs a földön sem olyan távolság, sem olyan mélység, ahová a kegyelem el nem juthat és ahonnan fel nem segíthet; nincs olyan erkölcsi hiba, vagy tévedés, melyet a kegyelem helyre nem hozhat, s át nem változtathat; nincs olyan bűn, melyet a kegyelem fel nem oldhat, ha egyszer a tévelygő bűnös még földi testében elismeri azt, és szabadulni akar tőle. A földi élet, a jelen, a ma, melyre mindig a múlt veti árnyékát; ezek az árnyak néha félelmetesek, rettenetesek, sötétek, mert a ma, a jelen világossága és életereje megelevenítette azokat. De minden félelmetességüket elveszi a kegyelem, ha a lélek felismeri ezt élete útján, és reá bízza sorsát.
A kegyelem felemeli, megtisztítja és megszenteli a benne hivők lelkét, mert a kegyelem nem ítél, nem büntet, nem "szolgáltat igazságot", nem vet meg, hanem időt ad a megtérésre, alkalmat a javulásra. A gyengét segíti és támogatja a jóban, az erőset bátorítja és munkába szólítja.
Néha magas szellemi igazságokat hoz a kegyelem azok részére, akik ebben a munkában fáradnak. Ezt a kiválasztottak, mint segítő eszközt, mint erőpótlást kapják, hogy mind a saját, mind a mások lelkének haladását előmozdítsák, s létüket a valóság világában megszilárdítsák.
A kegyelem a földi életben minden léleknek más és más kibeszélhetetlen gazdag és sokoldalú ajándékokat, boldogító eredményeket nyújt, ha az ember már a földi életben felismerte és kinyújtotta érte a kezét.
Azért nem mondhatja senki, hogy nincs szüksége a kegyelemre, mert kegyelem minden, amit elnyertünk: kegyelem az hogy élünk, mozgunk és vagyunk; kegyelem az, ha a jót megismertük és cselekedni tudjuk. Az ember önmagában - kegyelem nélkül - a gonoszban elsüllyedt lélek, a halálnak és kárhozatnak áldozata, de a kegyelem által - Isten gyermeke - mennyei úr.
Isten irgalmassága kiszámíthatatlan, és így a bűnös, aki lelkében megtér, nem tudhatja, mit és mennyit bocsát meg neki Isten.
Minél erősebben hisz és ragaszkodik a kegyelemhez, és minél jobban megismerte bűneit és megutálta azokat, annál többet bocsát meg neki az Úr.
Csak ha az Isten kegyelme irányítja az értelmeteket, a lelki megmozdulásaitokat, az érzéseiteket, akkor vagytok képesek helyesen megítélni itt a látszat világában, hogy mi az örökkévaló jó, mit kell megtartanotok és mit kell elhagynotok; mit kell fontosabbnak ítélnetek és mit kell hiábavalónak tartanotok. Isten kegyelme nélkül a lelketek meg sem ismerheti a jót és igazat.
Az ember ugyanis a sötétség felé tekintve a test számára kedvező módon oldja meg a kérdéseket, mert mindig áldozatok nélkül akar elérni a boldogsághoz, a sikerhez, a dicsőséghez. Áldozatok nélkül pedig nincs isteni kegyelem.
A kegyelem valóság, mert a szeretet szálaiból van szőve; és aki hittel közelít ehhez az ajándékhoz, az a reménység szemüvegén át nem látja olyan kétségbeejtőnek az utat, nem fárad el, nem merül ki, mert lelki szemeivel a túlsó oldalt látja, már a küzdelemben a győzelmet sejti, a fáradságban az eredménynek örül, a szenvedésben az azt követő örömöt érzi közeledni, mert tisztában van azzal, hogy Valaki tud róla, Valaki vezeti, Valaki irányítja az életét, a sorsát és ez a Valaki szereti őt. S ha mégis szenvednie kell, akkor ez a Valaki látja ezt szükségesnek, mert ez őt jobban ismeri, s így jövőjét bölcsebben irányítja, mint a rövidlátó ember.
Ennek a Valakinek az őrszellemek is a földi megbízottai. Az őrszellemek annyira magas szellemek, hogy jellemzésükre csak ennyit mondhatok: ők az Isten kegyelmének hordozói. Ezért nem olyan könnyű a földi embernek összeköttetést teremteni őrszellemével, csak abban az esetben jöhet ez létre, ha mint szellem már olyan utat futott be és olyan állomásokat ért el, ahol sok terhet lerakhatott a lelkéről, sok olyan dolgot, amelyeknek nyomán a lelkében bizonyos űr támadt.
Két véglet között alakult ki az emberi lélekben az a vágy, hogy megismerje az igazságot, amelynek nincsenek végletei, amelynek nincsenek hátrányai, amely mindenkire, akire rásugárzik megnyugtató, boldogító és kiegyenlítő hatással van.
Ilyen igazság azonban csak egyetlen egy van: az Isten igazsága. Isten pedig igazságát egyedül Krisztuson át sugározta a Földnek, és azt csak Krisztus útján kaphatta meg az emberi lélek, a kegyelem által. Ez azt jelenti, hogy csakis annak a számára érvényes ez az igazság, aki kinyitja szívét-lelkét és meghajol az előtt a megsejtett igazság előtt, amely lelkében kialakul. Ekkor már a lélek megveti a saját igazságát, az "ember" igazságát, és hagyja, hogy általa az isteni igazság teljesedjék be.
El kell hagynotok a világot a maga igazságával, a maga kényszerre alapított jogfelfogásával, mert ahol jogokra hivatkoznak, ott nincs szeretet, ott nincs igazság. Az embernek nincsenek jogai sem Istennel, sem a törvénnyel szemben, mert az ember bukott lény; minden, amit kap ajándék és semmi sem illeti meg jog szerint.
Ha tehát valakinek úgynevezett "jó kármája" van, az egy pillanatig se higgye, hogy az neki érdem szerint, jogosan jár. Ha békességben él, ha megvan a mindennapi kenyere, és az élet a tenyerén hordozza, az nem az ő érdeme, az nem azért van, mert ő valaha jót cselekedett, valaha Isten előtt kedves dolgot vitt végbe, amiért most Isten őt a törvény szerint, jog szerint megjutalmazni köteles. Ezt a gondolatot felejtsétek el, mert különben elvesztitek a mennyek országát.
Isten kezében - a hivő ember részére - minden áldássá válik. Hívő embernek Isten kezéből mindent hálával kell fogadnia, mert aki hisz és a lelkét az örökkévaló igazsághoz, az isteni kegyelem igazságához rögzítette, annak számára megszűnt az okozati törvény hatalma és ereje, mert Isten, ha jónak látja, fölemelheti őt, és ha úgy látja jónak, lesújthatja. Nem azért, hogy büntesse, vagy jutalmazza, hanem mert Isten örökkévaló szeretete és kegyelme sokszor csak úgy képes kiemelni a lélekből az értékeket, ha mélyre lesújtja és a szenvedések segítségével megszabadítja nehézségétől, hogy a szellem hozzá kapcsolódhasson az örökkévalóhoz. Nem büntetésképpen adja tehát Isten a csapást, hanem szeretetből, mivel annak a léleknek a mélyén olyan lelki értékeket, olyan érzéseket, olyan belső fényeket lát a Gondviselés, amelyeket egy kis beavatkozással megszabadíthat az anyag legalsó rétegéből és fölemelheti a lelket olyan magasságba, ahová őt az anyagi javakkal és előnyökkel rendelkező ember még a tekintetével sem követhet.
Ahány emberi állapot, annyi változata van az Isten kegyelmének a földi életben. Isten mindenkinek azt adja, ami annak a lelkéből a leghamarabb vált ki olyan eredményt, amely kedvező és előrelendíti a fejlődésében.
Az ember adjon hálát azért, ha a földi életben meg van a mindennapi kenyere és az azzal járó szükséges dolgok. Az ember adjon hálát azokért a megpróbáltatásokért is, amelyek úgy rajzzák körül, mint a méhek a virágot, mert nem tudhatja, mit akar vele az a sors, amelytől szabadulni szeretne.
Ha Isten igazságát keresitek, akkor ez az igazság elvezet benneteket Isten kegyelméhez. E nélkül a kegyelem nélkül nincs élet sem a földön, sem pedig a síron túl.
Az élet ugyanis, amely az elesettek számára egy pillanatra felragyog, annyit jelent, mint amikor a tájon végigszáguldó vihar után - amely mindent összetört - megjelenik a szivárvány.
Nincs a léleknek hová fordulnia, mert elveszett annak a lehetősége, hogy vágyait követve valamiféle segítségben részesüljön. Egyetlen segítség van csak, mely szerint akadhatnak olyan emberek, akik imádságaikkal előkészítik számára a további utat.
A Földet kezdettől fogva Isten kegyelmi ígérete tartotta fenn. Tehát nem az embercsoportoknak, a lélekcsoportoknak nagy, előre megszabott ideje, meddig tisztulásukat és javulásukat elérhetik.
Ezt szándékosan emelem ki előttetek azért, hogy a keleti vallásnak ezt a bölcseletét, és ebből leszűrt igazságát megváltoztassam a lelketekben, mert a testetöltések sorozatával ez elérhetőnek állítja a tisztulás és javulás, a felfelé emelkedés állapotát.
A mennyek országának igazsága: a szeretet. Ezt az igazságot kegyelmi törvénnyé alakította Isten a megtérő bűnössel szemben. Ez a törvény már ismeri az engesztelést, a megtérést és a megbocsátást.
Higgyen és reméljen minden földi ember! A sötét és homályos idők elmúltak, a tudatlanság korszaka lejárt. A mostani a világosság ideje, a kegyelem korszaka. A földi ember birtokában van már a legteljesebb igazság, mely az Isten igéjében fellelhető. A Jézus Krisztus által adott Újszövetség, az Isten szava az ember lelkében, amely mindenkit vár, mindenkit hív ebbe a szövetségbe. Mindenki beléphet az Isten által nyújtott kegyelmi törvénybe, ha megtér bűneiből és elfogadja a szeretet törvényét vezető elvként földi életében. Mert ezzel kezében van az üdvösség, a boldogság és a boldogítás kulcsa. Ez az igazi lélekben való kereszténység tartalma.
Aki hisz Istenben, az abszolút Egyben, minden jó és igaz foglalatában, aki értelmével képes behatolni az igazságok és eszmék világába és bele tud illeszkedni az isteni kijelentések igazságába úgy, hogy azokat élete folyamán gondolkozásában, érzéseiben és cselekedeteiben megvalósulhatnak; az szellemi életet él és annak "szellemi természete" kifejlődik. Ez a természet azután sok szépet, jót, gyönyörűségeset hozhat fel a lélek titokzatos mélységéből, melyekkel gazdagítja, boldogítja mindazokat, akikkel az élet útján találkozik. Örömöt, boldogságot és áldást hint az ilyen ember maga körül, puszta megjelenésével is. Természete vonzóvá válik, és ez egyéniségének valamiféle titokzatos szépséget kölcsönöz, még ha külső, emberi énje jelentéktelen is. A lélek szépsége ez, amely hatalmasabb és ellenállhatatlanabb a test szépségénél.
Ezek a szellemek éppen úgy végig szenvedik és csalódják a földi életet, mint bármely más szellem. Nincs semmi más ismertető jelük, mint nagyobb szeretetük, türelmük és elnézésük embertestvéreik iránt, meg nagyobb hitük, reménységük és alázatosságuk Istennel szemben. Nem óhajtják a kiváltságosak életét, nem szolgáltatják magukat, hanem inkább ők szolgálnak. Boldogságuk nagy, örömük túláradó, ha esetleg, bár sok szenvedés árán is, de sikerül kiemelniük egy vagy két lelket a boldogtalanság világából.
Az a kegyelmi idő, amely azóta tart, amióta Krisztus megszületett, nemsokára véget ér, és el kell következnie a nagy átalakulásnak, Krisztus második eljövetelének.
Addig is: hinni, bízni és várni tudni, - ez legyen a jelszó - mert ez az Isten felé közeledő lelkeknek az az erőssége, amelyen csorbát szenved az ellentét szellemének minden mesterkedése.
+ +
+
Az én munkám itt tulajdonképpen véget ért, mert az nem volt más, mint válogatás és szemelgetés az igazgyöngyökben, melyek közül az egyiknek a nagysága volt meghökkentőbb, a másiknak a fénye áttetszőbb. Mindenesetre legfőbb törekvésem az volt, hogy bemutassam Névtelen Szellem tanítását a kárma törvényéről, és az isteni bölcsesség és jóság által e Földre sugárzott kegyelem mibenlétéről.
Megfigyelhettük, miszerint a kárma törvényének abszolút igazságvoltát nem fogadja el Tanítónk mindenki számára érvényes, egyetemes igazságként, hanem csak a szellemi fejlődés alacsonyabb fokán álló, sokat hibázó és vétkező szükségszerű korlátjaként, amelynek szüntelenül neki ütközik az egyenes és keskeny krisztusi utat még fel nem ismert emberszellem.
Amikor a sok ütközés hatására felébred a lélekben a bűntudat érzése, és a bajok megoldását már nem a szerencsétől, vagy az anyagi lehetőségeinek jobbra fordulásától várja, hanem a saját hibáit felismerve azok kiküszöbölésére fordítja figyelmét, vagy annak egy részét, akkor látogatják meg a vezeklőt a reménység angyalai, az isteni küldöttek pionírjai. Ők azok, akik felébresztik a lélekben a javulás vágyát, akik a mindenkiben meglévő isteni szikrát lángra lobbantani segítik, hogy felgyulladjon a bensőben a szeretet lángja, s ha az erőre kap, akkor a vonzás révén már bekapcsolódhat abba a szeretetáramba, amely az Atyától származik és ami: maga a kegyelem. Ez az állandóan sugárzó hallatlan szeretet-erő, magával ragadja a tévelygésből a megtérés útjára lépett emberszellemet.
A megtérés útja pedig az óriási lehetőségek útja. Nem mentes ugyan a lélek az ellentét állandó támadásaitól, mert a sátán visszaköveteli azt, aki nemrégen még az övé volt. Bizony még szenvedésekkel telt az ilyen lélek útja, s a hullámhegyek magasságát, a hullámvölgyek mélysége kíséri, de nem csak a sátánnak vannak kísértő társai ebben a földi világban, hanem Istennek is munkálkodnak a megbízottjai, méghozzá a kegyelem erejével.
Ilyen főmunkatárs Névtelen Szellem is; Ő is az isteni kegyelem hordozója, méghozzá nem akármilyen szinten. Meg kell mondjam, ilyen alaposan, mindenre kiterjedően csak a szellemvilág magasrendű képviselője nyilatkozhat a kegyelemről, aki már közel került ennek a lebírhatatlan, mindeneket átható erőnek az Eredőjéhez. Mondanivalóján érződik, hogy Ő már réges-régen túlkerült a kegyelmet még kikönyörgők sorából, s így a tanító - sőt a professzor biztonságával értekezik témájáról, illetve szeretettel igyekszik azt közel hozni hozzánk, bizony még sokat botladozó, bukdácsoló emberekhez.
Amikor ismételten végigolvasom és igyekszem átélni Krisztus eme méltó munkatársának a kármáról és kegyelemről vallott és alkotott megnyilatkozásait, úgy érzem magam, mintha lelkileg megfürödtem volna a kegyelem mindent tisztító fürdőjében, utána pedig ittam volna abból a forrásvízből, amely: "Ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jővén ki."
+ + +
Felhasznált irodalom:
Névtelen Szellem bölcsészete: Kárma és Kegyelem.
(A Névtelen Szellem tanításai Eszter médium útján.)
Összeállította: Kuklis Kálmán
|
