Spiritualitás

MISZTIKUS MAGYAR KÖLTÉSZET

Reviczky Gyula
ISTEN

Kinek porszem, minékünk egy világ,
S egy rebbenés határa az időnek
Ki, ami emberagyban miriád,
Nem olvasod, mert semmiség előtted:
Ki buborék gyanánt elfújhatod,
Mit összehordtak népek, századok
Minden fűszálban érzelek; de elmém
Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

Kit megtagad a léha kétkedő,
Te adtál, ismeretlen ismerős, Te,
Te földi szóval nem nevezhető,
Szívünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe.
Magát tagadja meg, ki megtagad,
Mint a napot, a fényt, a színt a vak.
A por fiához más nem illik itten,
Minthogy Tebenned megnyugodva higgyen.
Ki odatűzted a közös napot
Sugárzó lényed egy parányaképpen;
Ki hangodat majd zúgva hallatod,
Majd édes összhang bájos zengzetében;
Ki, hogy megszűnjünk élni, rendeled,
De, hogy meghaljunk, mégsem engeded;
Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:
Megértni vágyó elmém összeroskad.
A tudomány, az ember-bölcsesség
Hadd fejtegesse millió csodáid ...
Nyugodtan nézed újabb Bábelét,
Amelyen át egedbe nézni áhít.
Engem, tűnődőt, volt-e kezdeted,
Időnek vége hogy mikor lehet:
Érzése elfog a parányiságnak,
És leborulva, térdemen imádlak.

Babits Mihály
AZ ELBOCSÁTOTT VAD

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szívemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.
Mégis érzem, valaki néz rám,
visz, őriz, ezer baj között,
de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
mihelyt gőgömben renyhülök.

Ez a valaki tán az Isten
akitől bújni hasztalan.
Nem hiszek az Elrendelésben,
de van egy erős, ős uram.
Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett,
szabadon sem vagyok szabad.
Ily vadra, régi hercegeknek
szokásuk volt, mondják, jelet,
aranyos nyakörvet verettek,
hogy mindég ráismerjenek.
Így hordom én is titkos örvét
annak, aki e rengeteg
ölében elfogott, de önként
újból elveszni engedett.

Azóta bolygok a viharban
vadmódra - de az ő jele,
erejének bélyege rajtam,
hogy ne nyughassam nélküle
s mint szélcibált bogáncs, amelyen
a szivárvány lába pihen,
illattal tellik: úgy betelljen
sóvárgással bogáncs-szívem.

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
"Vezessen Hozzád a szabadság!"
így kérem olykor, aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.

Babits Mihály
INTELEM VEZEKLÉSRE

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz ---
erényeid elhagynak, mint az ifjúság,
de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák
s ha netán elfáradva az úton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák:
"Nem menekülsz!" -
s ha néha egyet bottal elkergetsz
és messzeversz,
kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
lelked belső helyein és zugaiban
kotorna nyelve ragadósan, síkosan,
és érzed már, hogy többé nem kergetheted
s nem verheted, hacsak magadat nem vered -
verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned,
mint a tűz
és lelked már nem is egyéb, mint ez a tűz:
te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár
s viszi és rejti, mint legmélyebb lényegét
s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
mint a bélpoklos poklát, mely benne rohad
és őt is elrohasztja - viszi, mint az őrület
vak égését, ezt a sivár belső tüzet,
amelyben minden bölcs erő és fiatal
erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,
légbe leng fel és híg egek felé enyész --
mivel e földön jónak lenni oly nehéz !

József Attila
ISTEN

Láttam, Uram, a hegyeidet
s olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
de apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
elvész az ő gyönge dadogása,
mért nem tudom hát sokkal szebben,
mint a hegyek és mint a füvek,
s ágyam alatt hál meg a bánat:
szívükben szép zöld tüzek égnek,
hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak,
ha esteledik,
s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó
nyugalomban
ott állsz az útjuk végén -
meg nem zavarlak, én Uram,
elnézel kis virágaink fölött.

+ + +

Három magyar költőpróféta, életéveik összege alig haladja meg a száz esztendőt.

Éppen hogy eldalolhatták, amiért küldettek s máris visszatérnek igazi hazájukba. Kettejük élete állandó nélkülözés és otthontalanság. Kettejük ellen Isten-gyalázási per folyik. Életüket tüdőbaj, gégerák és vasúti gázolás oltja ki. Mert e föld szelleme így fizet azoknak, akik igaz szavakkal, örök értékű gondolatokkal vallanak Isten szentségéről, így tanítva népüket.

A misztikus magyar költészet gazdag anyagában válogatva, bárhol merítjük be hálónkat, pompás és mély szellemi táplálékot hozhatunk felszínre, mint valaha a Galileai tengeren, a feltámadt Megváltó tanácsa szerint halászó tanítványok.

Álljanak itt az évszám adatok is:
Reviczky Gyula - 1855 - 1889. (34)
Babits Mihály - 1883 - 1941. (58)
József Attila - 1905 - 1937. (32 esztendő.)

Hegyháti Lőrinc

(Megjelent a Szellemtani Közlemények 2004. III. negyedévi számában.)